Celeb

Nemet vált a Trónok harca színésznője

Bors

Létrehozva: 2019.06.18.

Férfi bőrébe bújik Sansa. So­phie Turner formálja meg a fia­tal Boy George-ot a brit zenész életéről szóló filmben.

Forrás: AFP

Alig ért véget a Trónok harca, máris új szerepet ajánlottak a Sansa Starkot megformáló Sophie Turnernek. A 23 éves színésznő meglehetősen rendhagyó feladatot kaphat: a Culture Club nevű banda frontembere, Boy George fiatalkori énjét kell alakítania a brit zenészről készülő életrajzi filmben. A 80-as, 90-es években népszerű énekes extravagáns, nőies külsejével hívta fel magára a figyelmet. Meggyűlt a baja a törvénnyel is, többször tartóztatták le kábítószer-birtoklás miatt, s elvonóra is járt.

Az 58 éves énekes nemrég jelentette be, hogy Freddie Mercury és Elton John után az ő életéről is film készül, s már sejti, ki játszhatná el.

– Van néhány különös ötletem. Az egyik legérdekesebb választás Sophie Turner lenne. Tudom, hogy az emberek azt mondják majd: hiszen ő nő. De 17 évesen imádtam volna, ha olyan lehettem volna, mint ő – árulta el a Daily Mailnek az énekes, aki állítólag már fel is vette a színésznővel a kapcsolatot.

Sansa és Arya Budapesten

Egyelőre nem tudni, vállalja-e a szerepet Sophie Turner, ám az biztos, hogy néhány hétig még egyetlen forgatásba sem kezdene bele. Hirtelen ötlettől vezérelve májusban hozzáment Joe Jonashoz, s kissé megkésve, most tartja a lánybúcsúját. Barátnőivel, köztük a Trónok harcabeli kolléganőjével, Maisie Williamsszel több európai országot is meglátogattak, múlt héten Budapesten, a Széchenyi fürdőben látták őket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141567_auto_resized.jpg
origo.hu

Így irányítja a háborúpárti dollárbaloldal Magyar Pétert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489611
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489611
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók