Celeb

Nemet mondott az RTL-nek Demcsák Zsuzsa

kbv

Létrehozva: 2017.11.17.

Nem semmi indokkal.

Sajtótájékoztatón mutatta be az RTL Klub pénteken azt a 12 celebet, akik idén belevághatnak életük nagy kalandjába, és a dél-afrikai dzsungelben – nagy szerencséjükre – kipróbálhatják a bogárdiétát. Mint azt elsőként megírtuk, az ATV-től nemrég botrányos körülmények között távozott Demcsák Zsuzsával is tárgyalt a csatorna, hogy szerepeljen a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorában. Az RTL Klub gyakorlatilag a kirúgása után azonnal tárcsázta a műsorvezetőt, szereplési- és munkalehetőséget biztosítva neki, egyszer s mint megmentve a szakadék szélére sodródott karrierjét. A lehetőség jobbkor nem is jöhetett, a műsorvezető megmutathatta volna, milyen az igazi Demcsák Zsuzsa a felépített környezet, a tökéletes smink, felsliccelt ruhák, keze alá dolgozó szerkesztők és előre megírt kérdések nélkül a dzsungelben.

Ám Demcsák köszönte szépen, nem kért az RTL Klub által felkínált óriási lehetőségből. Információink szerint azzal mondta vissza a szereplést, hogy „ő annál komolyabb ember”, mint sem egy ilyen műsorban szerepeljen.

ÉNB Alexának, Anger Zsoltnak, Cicciolinának, Herczeg Zoltánnak, Kabát Péternek, Köllő Babettnek, Lukács Mikikének, Pintér Tibornak, Pumped Gabonak, Survivor Klaudiának, Tóth Andinak és Wossala Rozinának nem volt büdös a zsíros gázsi és az embert próbáló körülmények, így ők mennek Dél-Afrikába. A műsort Kiss Ramóna és Puskás Peti vezeti majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134817_auto_resized.jpg
origo.hu

Kvíz: ön tudja, hogy írják ezeknek a hírességeknek a nevét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713289214
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135157_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kiderült, honnan kaphat támogatást Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713289214
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZhURTMsf4D0fQ_dDqCpNUjCb0P_OMJz-4tCsANwUAGg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3YzEwNGVmZjRlYjQ2ODE5ZDFjMDQyZmU0NjRkY2Zl.jpg
Tünemény

„Végre eljött ez a pillanat, hogy a karunkban tarthatjuk a legkisebb fiunkat” – Szegedi Fecsóék megmutatták gyönyörű kisbabájukat – fotó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/_d9aVSFu6ZArpiKOht-87dG9ruRGPyhcM2MrlXGNTNM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0MmMyNzM0MmI4MjQ0MzA5MWI4MzUzMjIxNDhhNmY1.jpg
szívszorító

„Törőcsik Mari pótolhatatlan” – Kálloy Molnár Péter könnyeivel küszködve emlékszik a 3 éve elhunyt színésznőre