Nem vették észre, hogy haláltusáját vívja - Oszter Sándor fuldoklott a színpadon

Nem túlzás azt mondani, hogy Oszter Sándor az Isten kegyeltje. A népszerű színész ugyanis nem egyszer került már életveszélybe. Az egyik legszürreálisabb mind közül pedig egy akasztás volt, amit egy színházi előadás során hajtottak végre. Az eset már több évtizede történt, Oszter mégsem tudja felejteni. Néha álmában is látja magát, ahogy az életéért küzd.

1984. július 19-én mutatták be a Hantjával ez takar című darabot, amiben a népszerű színész a főszerepet alakította.

– A Kőszegi Várszínházban állították színpadra Nemeskürty István a Hantjával ez takar című drámáját, amiben kis híján meghaltam. A darabban Kiss János altábornagyot játszottam, akit a mű végén – ahogyan anno a világháborúban is végezte –, annak rendje és módja szerint felakasztottak – emlékszik vissza a Borsnak az elképesztő történetre a Kossuth- és Jászai Mari-díjjal kitüntetett színész, aki a színpadon szó szerint újjá született.

– Amikor a fináléhoz ért a színdarab, jött az akasztás. A hóhérkötél rendesen meg volt hurkolva, a bitófa is stabil volt, pont úgy, ahogy egy valós kivégzés során. Ekkor még azonban nem is sejtettem, hogy néhány másodperccel később, tényleg az életemért fogok küzdeni, nyakamban a kötéllel.

A felállás szerint ugyanis egy hokedlin álltam, hiszen az előttem táncoló, ugráló színészektől úgysem látszódott a sámli. Csakhogy az egyik szereplő a nagy mulatozás közben véletlenül kirúgta alólam a széket, én pedig ott lógtam felakasztva, míg a körtánc be nem fejeződött, és véget nem ért a finálé. Nem tudom, mennyi ideig lóghattam, de néhány percig biztosan, hiszen a színészek egy komplett dalt táncoltak végig, míg én levegőért kapkodva az éle­temért küzdöttem. Bátran mondhatom, életem leghitelesebb alakítása volt – jegyzi meg nevetve Oszter Sándor, aki csupán a lélekjelenlétének köszönheti az életét. 

– Egy örökkévalóságnak tűnt az a néhány perc, amíg a tánc véget nem ért. Egy szerencsém volt, hogy amikor kirúgták alólam a széket, akkor az egyik ujjammal hirtelen a nyakamhoz kaptam, és azt beakasztottam a hurokba, így nem fulladtam meg. Bár az ujjamat teljesen szétmarta a kötél, de ez legyen a legkevesebb: inkább az vesszen oda, mint a fejem! – tette hozzá a színészlegenda, akit a kollégáinak a darab végeztével szó szerint le kellett szerelniük a kötélről.

– Óriási pánik tört ki a végén, emlékszem, a díszletesektől, a színészeken át egészen a takarítókig mindenki szaladt hozzám, hogy valahogy levakarjanak a kötélről. A közönség persze mit sem észlelt a történtekből, a fényeket ugyanis addigra már lekapcsolták, így teljes sötétség volt a színpadon. Ráadásul, slusszpoén az egészben, nem elég, hogy majdnem megfulladtam, de hazafele menet még végig sántítottam is. Kiss János altábornagyként ugyanis az egész előadás alatt húznom kellett a lábamat, ami annyira begörcsölt a végén, hogy tényleg sántán mentem haza. 

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.