Volt ideje Boros Lajosnak átgondolni, hogy mit kezd azzal a helyzettel, hogy kinyitják a mellkasát, úgy teszik rendbe a szívét. Már a komoly beavatkozás pozitív vonzatára is rálelt.
– Olyannyira meglepetésszerűen ért az a szeretethullám, amit kapok egy hónapja, hogy kezd megváltozni a világképem – állítja Lajos.
– Érzem, hogy sokan vannak, akik számítanak rám. Azért akarok meggyógyulni, mert nem szeretnék szenvedve sokáig élni. Viszont meggyógyítva, teljes energiával szeretnék azoknak az embereknek visszaadni valamit, akik szeretnek. Nem kihagyva ebből a családomat, a barátaimat. A meggyógyításom jó befektetés, mert olyan leszek, mint egy Trabant Porsche-motorral. Még tizenöt évig folytatnám, de jó, hagyjuk az álszerénységet, lehet az huszonöt is! – neveti el magát, majd üzen azoknak, akik álhíreket terjesztettek róla a húsvéti hosszú hétvégén: – Üdvözlöm azokat az újságíróknak nem nevezhető embereket, akik előre megírták a műtétemet. Kérem, számoljanak be arról is, hogy sikerült, mert én nem éreztem annyira.
Lajos vasárnap katéterezésre és érfestésre ment be a kórházba, hogy kiderüljön, milyen műtéttel tudják helyrepofozni a szívét.
– Már a katéterezésnél kiderült, olyan gyönyörű a koronaerem, hogy a főorvos úr megkérte a kezét – neveti el magát Lajos. – Azt mondta, nincs szükség érfestésre. Ez azt jelenti, hogy a műtét elől elhárult az akadály.
De még mindig nem fekszik kés alá, mert a sebésze újabb három vizsgálatot kért. Az viszont biztos, nem ússza meg három kis lyukkal, fel kell tárni a mellkasát.
– Az artériám a szíven belüli részen 50%-ban tömődött el, ehhez nem lehet hozzáférni katéterrel, mert ha kitágítják, akkor megreped a szív. Ezért kell a mellkasfeltáró műtét. Ha már ott járnak, rendbe teszik a romba dőlt billentyűrendszeremet is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.