Celeb

Nem nyert: Balázs Pali lelépett a díjkiosztóról

ozs

Létrehozva: 2016.10.11.

Szó nélkül távozott Balázs Pali a Muzsika Tv gálájáról, miután nem ô nyerte az Örökzöld előadó kategó­riában odaítélt díjat.

Házibuli Attila, alias Tilinger olyan nevekkel indult a Muzsika Tv díjáért egy kategóriában, mint Szűcs Judith, Csepregi Éva, L.L. Junior, illetve Balázs Pali. A színfalak mögött Pali és zenekara izgatottan várta saját kategóriája eredményhirdetését. Többen is szemtanúi voltak, ahogy arról tartottak taktikai megbeszélést, miként vonulnak majd a színpadra a díj átvételekor. Erre azonban végül nem került sor, ugyanis a közönség szavazatai alapján Házibuli Attilát szólították. Balázs Pali csapot-papot hátrahagyva elviharzott, amikor kiderült számára, hogy elhappolták előle az értékes elismerést.

– Először is gratulálok minden nyertesnek. Egyébként nem viharzottam el, hanem ott voltam már három órája, és amikor a szerepem lejárt fellépőként, és túl voltunk a kategóriám eredményhirdetésén, egyszerűen elindultam haza – kommentálta a Borsnak a történteket Balázs Pali. A díj büszke nyertese, Házibuli Attila egy gratulációt azért elvárt volna kollégájától.

Csípős

Nem érdemes itt díjakon szomorkodni, előbb-utóbb úgyis minden jó cselekedet elnyeri méltó büntetését. A nagyvonalúság is… Kozák Ágnes

– Abban a pillanatban, amikor a nevemet kimondták, euforikus állapotomban nem is figyeltem, hogy Pali elrohant. Vi­szont feltűnt, hogy az összes jelen lévő kolléga, jelölt, ismerős és barát gratulált, őt kivéve. Ha ő nyeri ezt a díjat, én biztosan neki is gratulálok. Egyébként meg Balázs Palit nagyon szeretem, elismerem a munkásságát, jó kapcsolatban vagyunk – mondta a Borsnak Attila.

Nótár Mary nem is tudta, hogy jelölték

A lapokból tudtam meg, hogy nem jelentem meg a Muzsika Tv Arany Hangjegy-gáláján. Ennek pedig az az egyszerű magyarázata: azt sem tudtam, hogy jelöltek az Év mulatós női előadója kategóriában. Senki nem szólt ne­kem erről, és a díjkiosztóról sem értesítettek, még meghívót sem kaptam. Közben utánajártam a dolgoknak, és felhívtam Suzyt is, hogy gratuláljak neki – nyilatkozta a Borsnak Nótár Mary.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128621_auto_resized.jpg
origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713268214
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130515_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713268214
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi