Celeb

Nem melegprosti volt Király Tamás gyilkosa

GYLF

Létrehozva: 2017.06.15.

Négy évvel Király Tamás brutális halála után most fia, Dávid igyekszik tiszta vizet önteni a pohárba. A férfi állítja: apja nem szexuális gyilkosság, hanem rablótámadás áldozata lett.

Fia szerint apja öröksége ugyanúgy hungarikum is lehetne, mint a Rubik-kocka, de a Király Tamás-gyilkosság kapcsán megjelent hírek rányomták a bélyegüket a legendás divattervező megítélésére. A művészt 2013 áprilisában ölték meg. Az akkori sajtóhírek szerint egy fiatal prosti férfit szedett fel, aki szex közben egy selyemsállal megfojtotta. Király Dávid a Borsnak most el­mondta: ez egyáltalán nem igaz.

– Nem igaz, hogy édesapám meleg volt, és az sem, hogy szexelni vitte fel magával a gyilkosát. Ha valaki ránéz erre a férfira, tudja, nem az a típus, akit bárki szívesen vinne az ágyába. Ott voltam a tárgyalásokon, végigolvastam az ezerötszáz oldalas nyomozati anyagot – szögezte le Dávid rögtön az elején.

– Tíz évet kapott. Nem vagyok a halálbüntetés híve, de gyilkosságért tíz év nagyon kevés. Lehet, öt év múlva már szabadul is. És mit csinál utána? Egy éve volt előzetesben, amikor már úgy jelent meg a tárgyaláson, hogy rá sem lehetett ismerni, kigyúrt volt – gondolkodtatott el Dávid, aki állítja, sosem derült ki, miért ölte meg L. József az apját. Azt mondja, a rendőrök alapos munkát végeztek, őt is többször kihallgatták, és tudja, hogy ideig-óráig lehetséges elkövetőként is kezelték, amíg képbe nem került a valódi tettes.

– Többször tett vallomást, többször meg is változtatta. Volt benne önvédelem, de arra is hivatkozott, hogy ittas volt, és dizájnerdrogot fogyasztott. Egy nadrágtartóval fojtotta meg az apámat. Vagy háromszázezer forint értékben tűntek el holmijai, köztük egy laptop is, amit a gyilkos már másnap eladott, tíz­ezerért, hogy többek között drogokat vegyen. Másnap az orgazda cimborájával már el is mulatták ezt a pénzt – magyarázta Király Tamás fia.

Emlékeztetett arra is, édesapja munkássága évtizedekkel megelőzte a korát, extrém ruhái, rendezvényei és barátai miatt jelenhettek meg róla olyan hírek, hogy rendszeresen orgiákon vett részt.

– Édesapám életének hosszú évek óta nem volt, nem lehetett része a szex – szögezte le Dávid.

– Az ilyen sajtóhírek mérhetetlen károkat okoztak nekünk. Itthon a neve a melegszexszel és a gyilkossággal forrt össze. Európa-szerte elismert tervező volt, év­tizedekkel előzte meg a korát, az örökségét akár ki is állít­hatnák, gondozhatnák. Én azonban nem tudom, kihez forduljak ezzel. Külföldről jóval nagyobb az érdeklődés, egy film és egy könyv is készül róla – mondta Dávid, aki hisz abban, hogy si­kerül meggyilkolt édesapja ne­vét és munkásságát rehabilitálnia. 

Sétája után lőtték le

Versacét Gianni Versace 1978-ban alapította az első divatüzletét, és a világ egyik legnevesebb márkájává nőtte ki magát. A férfit 1997-ben, ötvenegy éves korában lőtte le egy ámokfutó, amikor reggeli sétájáról tért vissza Miami Beach-i házához. Hamvait a Comói-tóba szórták, ahol a villája is állt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában