Celeb

Nem lesz feleség Elvis exe

Bors

Létrehozva: 2017.03.30.

Sosem házasodik újra az egykori nőfaló macsó, Sir Tom Jones. Pedig lenne jelentkező, a 76 éves zenész ugyanis az elmúlt hónapokban igencsak szorosra fűzte kapcsolatát Elvis Presley volt feleségével, Priscillával. A 71 éves színésznőnek azonban bele kell törődnie, nem lesz belőle Mrs. Jones. Tom tavaly veszítette el szeretett feleségét, Lindát, aki 17 éves kora óta, majdnem 60 évig volt a felesége. Pedig a pletykák szerint fénykorában évente 250 nőt vitt ágyba. De mindvégig egy nőbe volt szerelmes: Lindába.

– Még mindig küzdök a gyásszal, nem tudok megbirkózni azzal, hogy Linda elment – vallotta be a Mirrornak.

– Nem hinném, hogy újraházasodok. Sőt, jelenleg a házasságkötés a legutolsó, amire gondolni bírok. A Delilah és a She’s a Lady számok legendás előadója azért nem süpped a magányba, egy angol zenés tehetségkutató műsorban zsűrizik. Bár számára az éneklés hozta meg a hírnevet, mégis minden próbálkozót óva int a karriertől.

– Az első tanácsom a feltörekvő énekeseknek: felejtsd el a zenélést, keress inkább egy B-tervet!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082266_auto_resized.png
origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711619715
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089886_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: az érzelmeké a főszerep

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089856_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711619715
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711619715
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”