Celeb

Nem látogathatják barátai a rehabilitációs intézetben Szaxi Maxit

HG

Létrehozva: 2017.11.17.

<p>Novai Gábor és Szikora Róbert is szomorúan hajt fejet jó barátjuk, Szaxi Maxi családjának akarata előtt, akik azt kérik, hogy a szaxofonos nyugalma érdekében ne keressék őt fel a rehabilitációs intézetben.</p>

A Hungária együttes legendás szaxofonosa, Fekete Gyula Szaxi Maxi művésznéven vált ismerté. A 65 éves zenész három éve egy német luxushajón dolgozott, és egy nyaki vérrög miatt agyvérzést kapott. Azonnal kórházba szállították és megműtötték, állapota sokáig válságos volt. Helikopterrel hozták haza. Magyarországon előbb egy budapesti kórházban kezelték, majd egy vidéki rehabilitációs intézetben helyezték el. 

Barátai szerint lányának köszönhetően a létező legjobb, legszakszerűbb ellátást kapja, de ennek ellenére sem javult jelentősen az állapota. Az ágyát nem tudja elhagyni, így szinte mindig a régi koncertfelvételeket nézi az interneten. Az in­tézetben meglátogatta korábban több zenésztársa, köztük Szikora Róbert is. 

– Tartom a családdal a kapcsolatot, rendszeresen érdeklődöm Gyula hogyléte felől. Voltam már nála látogatóban is, viszont a gyógyulása és a nyugalma érdekében, továbbá a család kérése miatt nagyon sűrűn nem szeretném zavarni. Imádkozom érte folyamatosan, és bízom a mielőbbi gyógyulásában. Az év végi Fenyő Ünnepen hiányozni fog a színpadról, a régi „játszótársaim” mellől – mondta a Borsnak Szikora Róbert, aki Dollyval és Zsoldos Dedivel közösen maga is színpadra áll.

Novai Gábor is az aggódó barátok kö­zött van, ő látta utoljára a betegeskedő zenészt.– Körülbelül egy éve voltam nála, azóta nem. A családja szerint felzaklatják ezek a látogatások, így azóta nem mentem hozzá, nem akarom zavarni – mondta a Borsnak a Hungária és a Dolly Roll egykori basszusgitárosa.

– Pedig én úgy vettem észre, örült, amikor együtt néztük a régi dalokat az interneten. Sajnos még mindig ágyhoz kötött, pedig rengeteget foglalkoznak vele, kitűnő ellátást kap – mondta szomorúan a zenész.

Telefonon megkerestük Fekete Gyula lányát, Zitát is, ő továbbra sem akar nyilatkozni édesapja állapotáról.

Zenészcsaládba született

Fekete Gyula édesapja a Stú­dió 11-ben baritonszaxofonozott, édesanyja pedig szimfonikus zenekarban hegedűs volt. A Láng Művelődési Házban, 1971-ben találkozott először a Hungária együttes vezetőjével, Fenyő Miklóssal.  A „Jampi” Hungária tagjaként olyan számokban működött közre, mint a Neonparádé, a Randi Andi.

A Hungária 1983-as felbomlása után lett a Dolly Roll együttes tagja, majd 1990-ben önálló kar­rierbe kezdett. Hosszú ideig nem lehetett róla hallani. Mivel itthon nehezen tudott megélni, éveken keresztül külföldön dolgozott. Egy luxushajó zenekarában játszott, amikor hirtelen rosszul lett és nyaktól lefelé lebénult. Rosszullétében közrejátszott régóta tartó magas vérnyomása is. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt