Nem dicsekedik díszpolgári címével Janicsák István

Janicsák István az asszonykórussal közel harmincöt éve mutatkozott be a városban, ahová a zenekar megálmodója és vezetője azóta is visszajár. Ápolja a barátságot, a város rendezvényein ismét a színpadon állnak. Szerény em­ber Janicsák István. Még a kö­zösségi oldalán sem dicsekedett a megtisztelő címmel, pedig volna oka rá, hiszen több évtizedes munkájának köszönhetően javasolták kitüntetését a városatyáknak.

– Emlékszem, az elmúlt század nyolcvanas éveinek közepén találkoztunk, akkor tárgyaltam először arról, hogy a Z’Zibe kellene néhány helyi asszony, aki a gyönyörű népviseletben és csodálatos hangjával dobná fel az együttest – emlékezett a kitüntetett. – Megszületett az egyezség, sok jó nó­tát készítettünk együtt. A Z’Zi Labor 1994-ben feloszlott, de soha nem szűnt meg a barátság.

A jelenlegi felállásban öt asszony dolgozik Istvánnal, közülük négyen az ünnepi ceremóniára is elkísérték a főnöküket.

– Nem én hívtam őket, sőt el is szerettem volna titkolni a dolgot. De itt, a városban nincs titok. Amikor megtudták, hogy kitüntetnek, kijelentették, hogy ők is ott akarnak lenni a városházán. Lehet ilyen kérésnek nem eleget tenni?

Janicsák István csendben megjegyezte, hogy büszkeséggel tölti el a cím, mert mielőtt a díszpolgári címet adják, azt megszavazza a testület, ez pe­dig jelent valamit.

– Többen úgy gondolták, hogy a kitüntetés gyógyír ne­kem. Nincs mit gyógyítani, hiszen önként vállaltam egykoron a „visszavonulást”. Lá­nyom érdekében húzódtam a háttérbe, de ma már szívesen lépek újra színpadra, hiszen Veca megáll a saját lábán. Számomra ünnep, ha a színpadon lehetek.

És hogy mivel jár a díszpolgári cím? Janicsák nevetve mondta, biztonságot nyújt, hi­szen a város saját halottjának tekinti majd és így ingyenes lesz a temetése. Majd húsz-harminc év múlva.