Celeb

Nehezen bírja a távkapcsolatot Radics Gigi

Bors

Létrehozva: 2018.10.08.

Boldog párkapcsolatban él, de azért egy kicsit szomorú is Radics Gigi, mert az idén már nem is biztos, hogy találkozik párjával. A bahamai származású Kai Strachannal még Amerikában ismerkedett meg, ahol a videóklipjét forgatta. A szünetekben sokat beszélgettek, így lett a munkakapcsolatból végül szerelem.

– Kai Los Angelesben van, sokat beszélünk, vagy üzenünk egymásnak, de elég nehéz így-mondta a Borsnak Gigi, aki 28 külföldi énekesnővel énekli a most bemutatott animációs film, az Apróláb egyik betétdalát. A moziban egyébként Channing Tatum, Danny DeVito és a komikus sztár, James Corden.

– Aztán hazamegy a szüleihez a Bahamákra, úgy néz ki, karácsonykor is ott lesz, és az nagyon messze van. Nehéz lesz találkoznunk, hiszen ő Amerikában van, én pedig itt. Igaz, nem lehetetlen, mert a terveim szerint egyre többet leszek a tengerentúlon. Marad a karácsony, remélem, hogy akkor meglátogat.

Ennek meg van az esélye, hiszen augusztus elején a, már filmekben, és reklámokban is szereplő zenész srác meglepte Gigit a születésnapján. Bejárták a várost, sokat buliztak. Persze, nehéz volt a válás akkor is.

– Egész nap a telefonon lógnak, üzeneteket küldenek egymásnak. Persze, sokszor nagyon nehéz, hogy ilyen távol vannak egymástól. Előfordul, hogy az időeltolódás miatt napokig beszélni sem tudnak-mondta korábban Gigi egyik barátnője.

Jókor, csak épp nem jó helyen köszöntött az énekesnőre a szerelem. Azt ő sem gondolta volna, hogy a távolságot ilyen rosszul viseli majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában