Celeb

Negyedszer is összeházasodik Miki és Nóra?

kbv

Létrehozva: 2017.01.14.

Újabb fordulat a Barátok köztben! A háromszor házasodott, majd el is vált ügyvédnő és vállalkozó ismét romantikus érzelmeket táplál egymás iránt. Mi lesz ebből?

Próbálkozhatnak ugyan mással, köthetnek életre szóló fogadalmat a legnagyobb egyetértésben, tarkíthatja kapcsolatukat megcsalás, gyilkosság, ármány, nagyon úgy tűnik, hogy az ország első számú és legismertebb szerelmespárja már csak együtt lehet boldog. A Barátok közt Berényi Mikije és Balogh Nórája immár sokadszor melegítette fel kapcsolatát, pedig háromszor házasodtak és ugyanennyiszer váltak is el. Csütörtök este mégis forró csókban forrtak össze, ráadásul egy nem mindennapi ígéret kíséretében: ha a Szőke Zoltán alakította Miklós eléri az 55 éves kort, és még mindketten magányosak lesznek, újra összeházasodnak. Ez tulajdonképpen felér egy újbóli lánykéréssel.

– Jelenleg Miki és Nóra is magányos, egy beszélgetésük fajult el csókig. Megfogadták, hogy ha öt év múlva is mindketten egyedül lesznek, nem találnak jobbat, boldogítóbbat a másiknál, feladják a keresgélést, és ismét együtt lesznek. Miklós pedig egy laza, férfias mozdulattal, ahelyett, hogy pezsgővel koccintottak volna a fogadalomra, csókkal pecsételte meg az ígéretet – magyarázta a Nórát alakító Varga Iza, aki azt is elárulta, azért karaktereik adtak is egymásnak esélyt: az öt év alatt bárki kereshet párt, hátha sikerül más oldalán megtalálni a boldogságot. Nóra és Miki egyébként háromszor házasodott: 2001-ben templomban, 2003-ban anyakönyvvezető előtt, 2009-ben pedig Miklós kórházi ágya mellett mondták ki a boldogító igent.

– Minden nehézség ellenére szeretik egymást, így kizárni sem akarják annak lehetőségét, hogy végül együtt legyenek boldogok – magyarázta a Borsnak a színésznő, aki azt is elárulta, nem is annyira valóságtól elrugaszkodott az, hogy valakik háromszor házasodjanak, és még egy negyediken is gondolkodjanak. Bár Iza boldog házasságban él, a baráti társaságában nem egy példát látott erre.

– A közvetlen környezetemben is azt látom, hogy sokan visszakívánkoznak a régi kapcsolatukba, főleg, ha az volt az első igazi nagy szerelmük. Nem könnyű találni olyat, aki ezeket az érzelmeket felülmúlja. Szerintem működhet egy ilyen kapcsolat is, de csak akkor, ha még tudnak újat mutatni egymásnak, és maguknak is – magyarázta Iza.

A rajongók is drukkolnak

A Barátok közt közösségi oldalát elárasztották a drukkol­­­­ó üzenetek, hihetetlen számban érkeztek hozzászólások, a rajongók örülnek a fordulatnak. „Ők nem léteznek egymás nélkül! Nagyon tetszett az esti jelenet, bár ki tudnának békülni és normális kerékvágásba jönne az életük!” – írta az egyik hozzászóló. Egy másik szerint pedig ez volt a sorozat fennállásának egyik leggyönyörűbb jelenete. „Én, aki az elejétől fogva nyomon követem Miklós és Nóra életét, meg tudom ítélni, hogy ők azok, akiket egymásnak

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713478811
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141929_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713478811
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713478811
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713478811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók