Náray Tamás: Álruhában kell járnom!

Náray Tamás: Álruhában kell járnom!

étterem
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 14. 10:00
<p>Náray Tamás az egyik legsikeresebb hazai divattervező, de arról is ismert, hogy sokszor kíméletlenül őszinte. </p>
Földvári Zsófi

Nos, a tervező kedden Budapest egyik felkapott éttermében ebédelt egy barátjával, és nem volt elégedett az étellel. Ez persze bárkivel előfordulhat, Náray reklamálását azonban kiszúrta egy Bors-olvasó. 

– Már félig megette az ételt, amikor odahívta a pincért és közölte vele, hogy nagyon sós, ezért nem kéri – meséli olvasó riporterünk. – A felszolgáló sűrű elnézéskérések közepette tájékoztatta Nárayt, hogy thai ételt rendelt, amit ugye, szójaszósszal ízesítenek, és mint ilyen, alapból sós, de nem kell kifizetnie, sőt kap egy desszertet is aján­dékba – mondja az informátor, aki szerint a tervező nem akart fizetni. 

Náray ritkán szólal meg bulvárlapnak, de most kivételt tett. 

– Gyakorlatilag az étterem nyitása óta törzsvendég vagyok, még a dizájnelemekhez is van némi közöm – kezdi. – Félig jól hallotta az informátoruk, valóban azt mondtam, sós az étel. Ám ez nem azt jelenti, hogy nem ízlett, hanem azt, hogy az én ízlésem szerint volt sós. Úgy gondolom, vagyok olyan viszonyban a személyzettel és a vezetéssel, hogy ezt szóvá tehetem. Viszont fizettem, bár tényleg kaptam ajándékba sütit is, de nem engesztelésképpen. Nem kell félnie tőlem a személyzetnek, sokkal félelmetesebbek az olvasóriporterek, akik tényleg mindent mindenhol lefotóznak. Lassan álruhában kell járnom, vagy megennem minden ételt, azt is, ami nem ízlik – tette hozzá nevetve.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.