Celeb

Naomit kapta Dianától Vilmos herceg

Kiss Boglárka

Létrehozva: 2017.07.25.

Diana értett hozzá, hogyan zabolázza meg a fiait, és ehhez nem feltétlenül kellett szigort alkalmaznia. A hercegnőről készült, Édesanyánk, Diana: Az élete és öröksége című új dokumentumfilmben Vilmos herceg élete egyik legemlékezetesebb pillanatát idézte fel. Ez természetesen Dianához – és három szupermodellhez – kötődik.

– Édesanyám megszervezte, hogy amikor hazaérek az iskolából, a lépcső tetején várjon Cindy Crawford, Christy Turlington és Naomi Campbell. Egy 12 éves srác voltam, akinek a szobája falán őket ábrázoló poszterek lógtak – elevenítette fel az emléket Vilmos. Az akkor pályájuk csúcsán lévő huszonéves szexikonok a tini Vilmos ajkára fagyasztották a szót. – El­pirultam, és azt sem igazán tudtam, mit mondjak. Olyan zavarban voltam, hogy kis híján leestem a lépcsőről. Egész életemen át elkísér ez a vicces, de kissé kínos emlék.

A történetre Vilmos öccse, Harry rákontrázott, elmondta, Di­ana anyaként is egy nagy, csintalan gyerek maradt. Amikor kiment a focimeccseikre, és a fiúk odaszaladtak hozzá kezdés előtt, Diana rendszeresen édességet csempészett a tornazoknijukba, amit nekik aztán a pólójuk alatt dugdosva kellett visszavinniük az öltözőbe.

– Édesanyám egyik kedvenc mondása az volt: légy annyira csintalan, amennyire csak tudsz, de vigyázz, hogy ne kapjanak rajta – idézte mamáját Harry. – Mindig kihasználta a pillanatokat, amikor csak anya lehetett, és nem hercegnő. Mindent megtett, hogy a reflektorfény ellenére normális éle­tünk legyen. El­vitt szendvicsezni, vagy moziba mentünk, szelve az országutat a BMW-jével, miközben Enya számait hallgattuk – nosztalgiázott Diana kisebbik, immár 32 éves fia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713474311
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713474311
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713474311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713474311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók