Celeb

Náksi Attila: az Eb-induló már nem az enyém

F. Zs.

Létrehozva: 2016.06.30.

<p>Az alkotó fel sem tudja fogni, mi történik: a hazai könnyűzene történetében még nem volt olyan sláger, amit harmincezer magyar egyszerre énekelt volna az utcán vagy egy francia stadionban. Pénz nincs belőle, büszkeség viszont annál több.</p>

Forrás: Bánkúti Sándor

Százezrek énekelték az elmúlt hetekben tele torokból, vörösödő fejjel, boldog katarzisban Az éjjel soha nem érhet véget című gigaslágert. A refrén minden magyar gólnál és minden magyar meccs után elhangzott vagy tucatszor, a drukkerek képtelenek voltak leállni az éneklésével. Az az eufória, amit a magyar válogatott miatt éreztünk, összemosódott egy rég elfeledett dallal, a Soho Party tizennyolc évvel ezelőtt született slágerével. Vajon Náksi Attila, a dal szerzője szupergazdag lett? 

– Ha lenne lemezpiac, és eladtak volna egymillió korongot, akkor azt mondanám, hogy elég lenne sokkal kevesebbet dolgoznom – mondja nevetve a ma is aktív lemezlovas. – Ha lenne rádiós játszás, az sem lenne rossz, de egyik sincs, és tulajdonképpen engem ez nem is érdekel. Felesleges jogdíjról beszélni ott, ahol egyszerre harmincezer ember énekli a dalodat. Látni fiatalt, öreget, zöldet és lilát egymás nyakába borulva, boldogan, barátságban. A ma­gyar válogatott valami olyannal ajándékozta meg a nemzetet, amire évtizedeket vártunk: az összetartozás érzésével – magyarázza Náksi Attila, aki szerint egy végtelennek tűnő, görögországi buszútnak köszönhetjük a dal újraéledését.

– A kemény mag, a Carpathian Brigade nevű ultrák kezdték énekelgetni a bu­szon, amikor a válogatott görögországi Eb-selejtezőjére robogtak – meséli –, állítólag olyan hosszú volt az út, hogy viccből azt énekelték: az éjjel soha nem érhet véget. Aztán jöt­tek a sikerek, és egyre na­gyobb volt az érdeklődés a csapat iránt, egyre többen énekelték a nótát. És ennek csakis örülni szabad, mert én semmit sem tettem ezért a sikerért. Ajándékba kaptam, s ez már nem az én dalom, hanem a szurkolóké és a csapaté.

A drukker szemével...

Egy hírhedt huligán így emlékszik az induló megszületésére:

– Tavaly novemberben énekeltük, amikor hazai pályán 2-1-re legyőztük Norvégiát az Eb-pótselejtezőn, és eldőlt, hogy kijutottunk az idei foci Eb-re: „indul az utazás, csak erre vártunk”. Azt ugye, mindenki tudja, hogy a lelátón az ilyen-olyan színes, hangos látványelemek mellett mindenféle rigmusokkal, dalokkal biztatjuk a mieinket, vagy hergeljük az ellenfelet. A meccsről hazafelé aztán mindenfelé ezt üvöltöztük örömünkben. Amúgy ez a dal azóta sláger, amióta megjelent, nem most kaptuk elő – világosította fel munkatársunkat az egyébként a Fradi kemény magjához tartozó Omen Ámen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669512
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669512
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090407_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...