Celeb

Nagylelkű felajánlás: Ismét segítő kezet nyújtott a bajban Mága Zoltán – videó

Bors

Létrehozva: 2020.04.21.

A hegedűművész a TV2 vasárnap esti műsorában tett hatalmas bejelentést, lélegeztetőgéppel járul hozzá a koronavírus elleni védekezéshez.

Forrás: Facebook

Hatalmas bejelentést tett a TV2 Neked énekelek című jótékonysági gálaműsorában Mága Zoltán. A világhírű hegedűművész lányával, Mága Jeniferrel, Balázs Fecóval és a zenekarával adta elő A csönd éve volt című slágert, illetve bejelentette, hogy egy lélegeztetőgép vásárlásával segíti a betegek gyógyulását a koronavírus elleni védekezésben.

„A műsorban tett szerepvállalásommal én is hálás köszönetemet fejeztem ki azoknak az orvosoknak, ápolóknak, egészségügyben dolgozóknak, akik minden egyes percben a frontvonalban, a kórházakban küzdenek embertársaink életéért. Köszönet jár a védekezésben dolgozó állami vezetőknek, a rendőröknek, a katonáknak, és az önkéntesnek, valamint a karitatív szervezeteknek, hogy segítséget nyújtanak a rászorulóknak” – fogalmazott Mága Zoltán.

A hegedűművész mindenkit arra kért, hogy bár nehéz, de ne látogassák meg a családtagjaikat, barátaikat, hiszen most azzal tudunk hatékonyan segíteni, ha otthon maradunk, ezzel is gátolva a vírus terjedését.

Nem ez az első alkalom, hogy Mága Zoltán segítő kezet nyújtott a rászorulóknak: a hegedűművész karitatív tevékenységei jól ismertek, néhány hete például elsőként vásárolt több száz hátrányos helyzetű gyermeknek tableteket, hogy a digitális tanrendben vehessenek részt az online oktatásban. A szimfonikus zenekarának művészeit és a cigányzenekara tagjait pedig arról biztosította, hogy ebben a vészterhes időben is mindaddig megkapják fizetésüket, amíg a lehetőségei engedik.

Szeretet és összefogás otthonunkból!Kedves Ismerőseim!Jómagam is csatlakoztam a TV2 Neked énekelek című élő, nemzeti összefogásra buzdító televíziós jótékonysági gálájához. A rendhagyó műsorban bejelentettem, hogy egy lélegeztetőgép vásárlásával segítem a betegek gyógyulását a koronavírus elleni védekezésben, és arra kértem a honfitársaimat, tartsák be a rendkívüli veszélyhelyzet miatt elrendelt szabályokat. Köszönöm a műsorkészítőknek és a zenésztársaknak ezt rendkívüli estet, hogy kiálltak embertársainkért, országunkért. Külön köszönet Balázs Fecó Kossuth-díjas előadónak, és a szimfonikus zenekarom tagjainak, hogy szerepet vállalva az otthonról készült produkcióban A csönd éve volt című slágert előadhattuk egy egyedi, különleges produkcióban.A műsorban tett szerepvállalásommal én is hálás köszönetemet fejeztem ki azoknak az orvosoknak, ápolóknak, egészségügyben dolgozóknak, akik minden egyes percben a frontvonalban, a kórházakban küzdenek embertársaink életéért. Köszönet jár a védekezésben dolgozó állami vezetőknek, a rendőröknek, a katonáknak, és az önkéntesnek, valamint a karitatív szervezeteknek, hogy segítséget nyújtanak a rászorulóknak. Ebben a nehéz helyzetben a legnagyobb esélyünk egészségünk és mások egészségnek a megőrzésére akkor van, ha összefogunk, mert az egész világot elborító járvány minden embert veszélyeztet. Tudom, hogy milyen nehéz, hogy ne látogassuk meg családtagjainkat, barátainkat, de most azzal tudunk hatékonyan segíteni, ha otthon maradunk, hiszen így meggátolhatjuk a vírus terjedését. A család és az egészség a legfontosabb a világon, éppen ezért a szeretet jegyében arra kérek mindenkit, ne kockáztasson, ne veszélyeztesse rokonait, embertársait, maradjanak otthon! Mi, magyarok összefogásunkkal sokszor bizonyítottuk már, hogyha kell, hegyeket tudunk megmozgatni. Most az legyen az összefogásunk tanúbizonysága, hogy betartjuk a rendelkezéseket, és ezzel megóvjuk embertársainkat!Tudják jól, amikor baj van, amikor igazán szükség van a segítségre, akkor a lehetőségeimhez képest mindig segítek embertársaimnak, közösségeknek. Ekként cselekedtem most, az egészségügyi veszélyhelyzet miatt elrendelt időben is.Elsőként több száz hátrányos helyzetű gyermeknek segítettünk tabletek vásárlásával, hogy a digitális tanrendben vehessenek részt az online oktatásban. A szimfonikus zenekarom művészeit és a cigányzenekarom tagjait arról biztosítottam, hogy ebben a vészterhes időben is mindaddig megkapják fizetésüket, amíg lehetőségeim engedik. Arra kértem a munkaadókat, tegyenek meg mindent a dolgozókért, ne hagyják létbizonytalanságban beosztottjaikat, kollégáikat.Egy újabb felhívással élve a tehetős emberek fel az a kérésem, hogy támogassák a kórházakat, az egészségügyi intézményeket, segélyszervezeteket, vállaljanak szolidaritást. Lehetőségeik szerint járuljanak hozzá a járvány veszéllyel szembeni küzdelemhez. Adjunk életet és reményt a betegeknek, embertársainknak!Én magam egy lélegeztetőgép vásárlásával is segítem a koronavírus elleni védekezésben a betegek gyógyulását, mert egy ilyen eszköz életeket ment. Mert aki egy ember életét megmenti, az a világot menti meg.Isten áldja és óvja Önöket, vigyázzanak magukra, vigyázzanak egymásra!

Közzétette: Mága Zoltán hegedűművész – 2020. április 20., hétfő

„Egy újabb felhívással élve a tehetős emberek fel az a kérésem, hogy támogassák a kórházakat, az egészségügyi intézményeket, segélyszervezeteket, vállaljanak szolidaritást. Lehetőségeik szerint járuljanak hozzá a járvány veszéllyel szembeni küzdelemhez. Adjunk életet és reményt a betegeknek, embertársainknak! Én magam egy lélegeztetőgép vásárlásával is segítem a koronavírus elleni védekezésben a betegek gyógyulását, mert egy ilyen eszköz életeket ment. Mert aki egy ember életét megmenti, az a világot menti meg.”(Ripost)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713560418
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145412_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Aggódnak a britek: vietnámi prostituáltak érkeznek Magyarországon át Nagy-Britanniába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713560418
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713560418
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713560418
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt