Celeb

Nagy döntőt és kislányt vár Berkesi Judit

Burkovits Ferenc

Létrehozva: 2019.05.17.

Forrás: Instagram

Kicsattan a boldogságtól a focidrukkerek kedvenc sportriportere, Berkesi Judit. Miként arról a Bors elsőként beszámolt, az M4 Sport műsorvezetője várandós, most a Story magazinnak elárulta azt is, hogy a 26. hétben jár.
Ettől függetlenül ott lesz szombat este a Groupama Arénában, ahol a női labdarúgó Bajnokok Ligájának döntőjét rendezik (az öt­szörös győztes francia Lyon a spanyol Barcelonával mérkőzik a trófeáért). Judit az esemény nagykövete, afféle háziasszonya. 

– Úgy tervezem, hogy a júniusi magyar női döntő kommentálását még vállalom, de aztán már csak a babát várjuk, szülési szabadságra megyek – árulta el lapunknak. Párjával, aki tavaly november óta a férje, és akivel három éve van együtt, augusztus első hetére várják kislányuk érkezését.

– A családunkban rutinos anyukák vannak, a két nôvéremmel négy-kettő az arány a lányok javára. Van ki­től örökölni, így nemigen kell kiságy és játékok után rohangálnunk – tette hozzá. 

Judit egyébként maga is focizott, elmondása szerint nem volt egy labdazsonglőr, ám hiányosságait lelkesedéssel, szorgalommal pótolta. Rengeteget futott, s edzői többnyire elégedettek voltak a teljesítményével. Általában a védők előtt szűrt, de amint lehetett, kivette a részét a támadásokból is.

– A Bajnokok Ligája-döntő nagy megtiszteltetés  Bu­dapest számára, az meg természetes, milyen öröm számomra a felkérés – magyarázta. – Az idén először nem ugyanabban a városban rendezik a finálét, ahol a férfiakét, s ez még inkább kiemeli Budapest fontosságát. Maga a meccs iránti érdeklődés jelzi, felnőtt a női futball.

– Nem lesz hiány hí­rességekből sem – bi­zonygatta Ju­dit, például itt lesz az UEFA elnöke, a szlovén Aleksander Čeferin is. Judit szerint a Lyon mellett szól, hogy a legutóbbi három évben elhódította a trófeát, ugyanakkor a Barcelona neve már a női futballban is jól cseng, így aztán szinte garantált az élvezetes finálé.

– A babázás után az idei úszó-vb biztosan kimarad, de a jövő évi Eb-n és a tokiói olimpián mindenképp ott szeretnék lenni – mondta búcsú­zóul a szépséges kismama. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550510
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt