Celeb

Nádai Anikó újra szingli

GYLF

Létrehozva: 2017.08.19.

Néhány hónap után elmúlt a varázs, a szakmájában egyre sikeresebb Nádai Anikó újra szingli.

Barátnőjével, az Éj­jel-Nappal Budapestből Ko­vács Dórával ment nyaralni Nádai Anikó. Az ember gondolhatná, egy elfoglalt műsorvezető az ilyen ritka alkalmakat a szerelmével tölti, csakhogy a Bors úgy tudja, az Anikó Show háziasszonya és a nála néhány évvel fiatalabb Tamás útjai külön váltak.

#csajosnyaralásindul #mamiszabadon #elraboltamésjött #garázdálkodjunkegykicsit 🌊😎☀️🌴

Kovács Dóra (@dj_dora_kovacs) által megosztott bejegyzés,

Erre utalhat az is, hogy már mind a ketten leszedték közös képeiket a világhálóról. Pedig még nincs egy hónapja, hogy Anikó a Potyautas vendégeként Garami Gábornak mesélt kapcsolatáról Tamással.

– Mi már régebben találkoztunk egyszer, az egyáltalán nem volt romantikus. Tulajdonképpen moziban találkoztunk, megtetszett és megkínáltam a kukoricámból. Ő azt mondta, nem kér belőle, és én ezen kiakadtam. Elutasított, és innentől kezdve ez egy kihívás volt. Azóta valahogy újra összetalálkoztunk és most meglett – mondta Anikó, aki ezt megelőzően azt is hozzátette: a párja a gyermekéért is sokat tesz.

Hogy mi történt az elmúlt egy hónapban, ami tönkretette ezt a kapcsolatot? Szerettük volna ezt is megkérdezni Anikótól, azonban nem sikerült elérnünk.

A menedzserétől ekkor tudtuk meg, hogy a napokban indult nyaralni a barátnőjével.

☀️🏝🌊👙☺️

Nádai Anikó (@nadai_aniko) által megosztott bejegyzés,

A kikapcsolódás rá is fér, hiszen az önálló talk-show-ja nagy siker, így feltehetően újabb részek készülnek majd belőle és Anikóra egyéb nagy feladat is vár még az ősszel az RTL-nél.

Közleményben tudatták a rossz hírt

Anikó, mielőtt megismerkedett Tamással, szakított a férjével. Ezt idén januárban, egy közös közleményben tudatták a világgal. „Lassan öt év boldog együttlét után úgy döntöttünk, hogy különköltözünk. Ezt a közös döntést a legnagyobb szeretetben, tiszteletben és egyetértésben hoztuk meg, amiben semmilyen formában nem játszott szerepet harmadik személy jelenléte” – írták akkor. Anikó április végén osztott meg közös képeket Tamással – kapcsolatuk a fentiek szerint rövidre sikeredett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086208_auto_resized.png
origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629311
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629311
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók