Folytatódik a felhős, hűvösebb idő

zápor
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 05. 06:02
Éjszaka kelet felől vékonyodik, csökken a felhőzet, és csapadék is egyre inkább a Dunántúlon, de ott is egyre kevesebb helyen várható; reggel már az Alpokalján is csak elvétve eshet. Napközben a többórás napsütés mellett nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, és főként az ország középső harmadában hűvösebb idő a jellemző, elszórtan zápor, néhol zivatar is előfordulhat.

Éjszaka kelet felől vékonyodik, csökken a felhőzet, és csapadék is egyre inkább a Dunántúlon, de ott is egyre kevesebb helyen várható; reggel már az Alpokalján is csak elvétve eshet. Napközben a többórás napsütés mellett nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, és főként az ország középső harmadában hűvösebb idő a jellemző, elszórtan zápor, néhol zivatar is előfordulhat.

Hűvösebb idő, gomolyfelhőkkel

Az északi, északkeleti szelet nagy területen erős széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, a Tiszántúlon lesz a legmelegebb. Ugyanakkor az Alpokalján várhatóan csak 15, 17 fok közé emelkedik délutánra a hőmérséklet.

Napos és gomolyfelhős időszakok váltakoznak, az időszak első felében csak helyenként alakulhat ki zápor, egy-egy zivatar, később már gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé valószínű zápor, helyenként zivatar.

esosido4

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) hétfőn az ország területének 70 százalékán lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16 és 22 fok között várható.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. május 3. 13,9 °C -1,8 °C1871 óta ezen a napon Budapesten előfordultlegmagasabb hőmérséklet: 30,2 °C (1947) legalacsonyabb hőmérséklet: -1,2 °C (1935)

Várhatóan fokozódik a pázsitfűfélék pollenszórása, virágporuk mennyisége többfelé elérheti a tüneteket okozó közepes szintet. Bár a tavaszi pollenszezon már lecsengőben van, a virágos kőris, az eperfafélék, valamint a fenyőfélék pollenkoncentrációja még megemelkedhet, és helyenként elérheti a magas szintet is. Alacsony-közepes koncentrációban számos további fafaj pollenje is előfordul még a levegőben (főként a bükk, a tölgy, a nyír, a fűz, a dió, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenje). Az útifű, valamint a lórom virágporából továbbra is csak egy-egy szem fordul elő a levegőben. A kültéri allergén gombák spóraszáma várhatóan emelkedik, elérheti a közepes szintet is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.