Na, kitalálja ki vezeti a halállistát 2017-ben?

A Deathlist.net halállistát tesz közzé azokról a hírességekről, akiknek halála az adott évben a leghamarabb valószínűsíthető. Mindig ötvenfős a névsor és most a tavalyi vezetőt a halála letaszította a trónról. Idén, a már többször is feltűnt versenyző, Kirk Douglas került a dobogó legfelső fokára, pedig tavaly csak a 15. helyen állt.

© NorthFoto

Mondjuk, nemcsak Gábor Zsazsa, de Fidel Castro is előtte volt, ahogy jó pár olyan ember is, akit mi magyarok nem igen ismerunk és el is hunytak. 2016-ban az 50 főből 12-en haláloztak el, vagyis, ha az ember neve szerepel a felsoroltak közt, koránt sem jelenti azt, hogy akkor tényleg el kell búcsúznia mindenkitől.

A második helyezett Vera Lynn énekesnő, aki idén lesz 100 éves, és 92 évesen - azaz 2009-ben - a legidősebb élő listavezető dallal rendelkező brit művész lett.