Celeb

Muri Enikő: Cipő akarok lenni!

Bors

Létrehozva: 2016.08.18.

Muri Enikő boldo­gan fogadta el a TV2 felkérését, amely nemcsak izgalmas feladatot, de nagy kihívást is jelent a számára.

–  Egy ilyen feladatra legfeljebb lelkileg lehet felkészülni – mondta Enikő. – Ilyenkor tabu a lustaság, a majd holnap elintézem hoz­záállás. Persze, izgulok, hogy tudok-e hétről hétre mindig újat mutatni, és emiatt az sem kizárt, hogy az elkövetkezendő hetekben teljesen másképp fogok viselkedni, mint ahogy azt a barátaim, családtagjaim megszokták. Izgal­mas feladat ez, amiért végtelenül há­lás vagyok – mesélte lelkesen Enikő, aki imádja, hogy a show elengedhetetlen része a teljes átváltozás.

– Minden vágyam, hogy Cipő bőrébe bújhassak – bár tudom, hogy ő már volt. Az Engedj közelebb című dala minden egyes alkalommal a szívemig hatol.

Ez pedig az elmúlt hónapok történései után nem is meglepő, hiszen a színésznő április elején szakított a vőlegényével. Bár a szakítás megviselte, Enikő ezt a helyzetet is megpróbálja kellemessé tenni. 

– Ha az ember kapcsolatban él és boldog, akkor azt élvezi. Ha viszont egyedül van, akkor az teszi boldoggá. Nem mondhatnám, hogy az egyedüllétnek sok előnye van, de az biztos, hogy ilyenkor az ember átértékelheti az életét – mondta az énekesnő, aki azt is elárulta, mostanában keresi a társaságot.

– Mindig mindenhol ismer­kedem, közvetlen vagyok az em­berekkel. Buli helyett pedig inkább a szomszédaimmal szoktunk iszogatni, beszélgetni. Nekem ennyi bőven elég.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17052438_auto_resized.jpg
life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel