Celeb

MTV Europe Music Awards: villantóverseny a sztárok gáláján - fotók

Kiss Boglárka

Létrehozva: 2017.11.13.

<p>Botrány zavarta meg a díjátadót.</p>

A meglepetések éjszakája volt a vasárnapi MTV Europe Music Awards díjátadó. A zeneipar legjobbjai mutatták meg magukat s te­het­sé­güket  Volt, aki pusztán a furcsa ru­ha­köl­teményével hívta fel magára a figyelmet, de volt rendhagyó díjátvevés és számos meglepetés produkció is. A jövő évi gá­lát a spanyol Bilbaóban rendezik majd.

Tele volt meglapetésekkel az idei legrangosabb zenei díjátadó, melyet a londoni Wembley arénában rendeztek. A műsorvezető, Rita Ora mintha későn kezdte volna a készülődést, először ugyanis fürdőköntösben – mely bepillantást engedett hivalkodó dekoltázsába – és törölközőből készített turbánnal a fején jelent meg a közönség előtt. Az énekesnő műsorvezetőként lépett színpadra, s bár nem volt díjvárományos, így is valóságos versenybe csöppent. A dekoltázs-rivalizálásé volt ugyanis a főszerep: Demi Lovato, Leona Lewis, Rita Pereira is tett róla, hogy minden szem rájuk és ruhájuk kivágására szegeződjön. 

A népszerű rapper, Eminem négy éve nem adott már koncertet, s immár három éve nem jelentkezett új albummal sem. Az igazi meglepetést mégsem az jelentette, hogy ennek ellenére díjra jelölték, hanem az, hogy el is nyerte a Legjobb hip hop előadónak járó szobrocskát. A zenész, hogy viszonozza az elismerést, előadta Walk on Water című új számát, s megígérte: hamarosan új lemezzel érkezik. 

Shawn Mendes vitte haza a legtöbb díjat, öt kategóriában jelölték, melyből hármat meg is nyert. A 19 éves kanadai énekes lett az év Legjobb előadója, övé lett a Legjobb dal (There's Nothing Holdin' Me Back), s a Legjobb rajongótáborral is ő büszkélkedhet. 

Életműdíjat kapott a U2, de Bono zenekara nem csak a saját szobrocskájára lehetett büszke. A díjat ugyanis Jared Leto, a 30 Seconds To Mars frontembere adta át nekik, aki megjegyezte, zenekara sok inspirációt nyert a dalaikból. Talán ennek is köszönhető, hogy idén elnyerték a Legjobb alternatív zenekarnak járó díjat.

A legnagyobb bukás Taylor Swift nevéhez fűződik. Nem mintha orra bukott volna ruhakölteményében, de talán annak is jobban örült volna. Hat jelölésével minden riválisát lepipálta, ám végül egyik kategóriában sem nyert díjat.

Élt a modern technika adta lehetőségekkel David Guetta, aki a Legjobb elektronikus zene díját vihette haza. A világsztár DJ ugyan a helyszínen volt, mégis videóüzenetben bejelentkezve köszönte meg az elismerést.

Rúzsa Magdi barátkozik 

Hazánkat a többszörös arany- és platinalemezes énekesnő, Rúzsa Magdi képviselte a gálán. Magdi előre sejtette, hogy ezen az eseményen részt venni óriási élmény lesz. Az énekesnő földig érő, mélyen dekoltált ragyogó ruhában vonult végig a vörös szőnyegen, a 24.hu-nak pedig élőben is beszámolt a helyszínen az addigi élményeiről.

Elmesélte, hogy többek közt a Lengyelországot és Izraelt képvidelő énekesekkel is találkozott, de a korábban Eurovíziós Dalfesztiválon szereplő brit előadókkal is barátkozott, a gálát követően pedig részt vett a partin is a magyar delegációval.

Pénzt kért a gyerekeknek

Nemcsak a közönségnek, a biztonsági őröknek is volt néhány izgalmas percük: French Montana produkciója közben egy huligán ugrott a színpadra. Kezében plakátot szorongatott, melyen adományt kért Youtube csatornája, a TrollStation nevében.

Bár a csapat gyermekeknek gyűjt, a váratlan vendég irománya róluk nem szólt. A huligánt néhány másodperc múlva biztonságiak távolították el az énekes mellől, akit nem zökkentett ki az incidens. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689016
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...