Celeb

Most megveheti Gábor Zsazsa fogadott fiának villáját! - fotók

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.04.21.

<p>Beverly Hillsben áll az a villa, amely Oliver Anhalt hercegé, Gábor Zsazsa fogadott fiáé volt, s most potom 1,1 milliárd forintért lehet megvásárolni.</p>

Az Oliver Benz néven született férfit Zsazsa és férje, Frédéric Anhalt herceg fogadta örökbe. A sors furcsa fintora, hogy Oliver éppen aznap szenvedett végzetes motorbalesetet, amikor az anyja kilencvenkilenc évesen elhunyt.  

Ha nem ér korai véget az élete, Oliver valószínűleg akkor is kénytelen lett volna eladni a villáját, mivel Zsazsa örökségéből egy fillért sem kapott. A házat most az Amir Jawaherian ingatlanügynökség árulja közel 4,3 millió dollárért, vagyis nagyjából 1,1 milliárd forintért.

Az impozáns oszlopokon álló, kétszintes, 7300 négyzetméteres épületben öt hálószoba és hat fürdőszoba található, de még egy biliárdszalon is helyet kapott az egyik helyiségben. A gyönyörű belső terekben a fehér, a fekete és a barna színek dominálnak, a márvány és a faborítás jellemző. Az udvarban egy nagy, víz­eséssel megbolondított úszó­medence és termálfürdő is helyet kapott, a garázsban pedig hat autóval tudunk beparkolni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713618615
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141312_auto_resized.jpg
vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146105_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713618615
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713618615
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713618615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713618615
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó