Celeb

Mosolyogva hagyta el a börtönt Lagzi Lajcsi - fotók

Sz. B.

Létrehozva: 2016.01.24.

Alaposan lefogyva, mégis mosolyogva lépett ki a börtön kapuin Galambos Lajos. Majd sajtótájékoztatót tartott.

Csaladja várta a székesfehérvári büntetés-végrehajtási intezmény előtt a vesztegetéssel és lopással gyanúsított zenészt vasárnap reggel nyolc óra után nem sokkal.

G. Lajos és Cs. Csaba gyanúsítottak ellen a Fejér Megyei rendőr-főkapitányság folytat nyomozást vesztegetés és lopás bűntette miatt. A gyanúsítottak előzetes letartoztatását a Budaörsi Járásbíróság 2015. szeptember 24. napján rendelte el.

– Az első dolgom az lesz, hogy megölelgetem a családom tagjait, a gyermekeikemet és a feleségemet, Bogit, nagyon hiányoztak mindannyian. Az eltelt időszakban naplót írtam, és nagyon megváltozott az értékrendem. Most már tudom, a család az első és a legfontosabb, és hogy nem csak a herendi porcelánból finom a kávé, hanem a műanyag pohárból is. Hogy tudjak aludni, zokniból szemellenzőt varrtam magamnak és nem 45 kilót fogytam, ahogy azt hallani lehetett, hanem csak 15-öt. A sajtó munkatársait arra kérem, hogy segítsenek a rehabilitációmban. – mondta a börtön előtt Lajcsi, aki kezében a BV-től útravalónak kapott ételcsomagot szorongatta.

Szeptember 22-én derült ki, a Dáridó királya gyanúsított lett, két nappal rá pedig már kattant is a bilincs a csuklóján. Akkor az ügyészség közölte: a mocsai lakóházban több mint tíz év alatt, a tatai apartmanparkban több mint öt év alatt 3,5-30 millió forint kárt okoztak a közüzemi szolgáltatóknak az elfogyasztott, de ki nem fizetett közüzemi díjak miatt.

2014 októberében a közüzemi szolgáltatók ellenőrei megjelentek a tatai apartmanparkban. A bűnügy két gyanúsítottja, tartva attól, hogy az ellenőrök észreveszik az illegális bekötést, és arról jelentést tesznek, az ellenőröknek több százezer forint készpénzt adtak, akik azt elfogadták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713433212
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140513_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elemzést közölt a Politico: nem véletlenül van kibukva Trump Ukrajnára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713433212
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713433212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713433212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar