Molnár Anikó depisen hízik, boldogan fogy

Molnár Anikó depisen hízik, boldogan fogy

Molnár Anikó
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 18. 09:00
Közel két évtized alatt elképesztő mélységeket és magasságokat élt meg az egykori Nagy Ő, aki mostanában újra a régi fényében csillog.
Fái Zsuzsa

Tizenhat év alatt rengeteg külső és belső változáson ment keresztül az egykori valóság­show-hős, akiben olyan mély nyomot hagyott az országos ismertség, hogy a mai napig nyögi a sztárság negatív hozadékát. 

– Egyszer elmentem WC-papírt venni. Fizetés után ki akartam lépni a boltból, de ott volt egy körülbelül harmincfős osztály, körülrajongtak, és minden gyereknek autogramot kellett adnom. Miközben írtam alá a cetliket, azon gondolkodtam, ki a fene vagyok én, hogy ezeknek a gyerekeknek a példaképe lettem? Mit tettem le az asztalra? Semmit. Ez borzasztó nyomasztó érzés volt – emlékszik vissza Anikó 2003 nyarára, amikor véget ért a ValóVilág második szériája.

A pomázi lány élete – akkor még nem tudta – óriásit változott, hónapokon belül megkapta élete nagy lehetőségét, a Nagy Ő című műsort, ami még nagyobb sikert és ezzel együtt még több ember gyűlöletét hozta a számára. Az elkövetkezendő időszak Anikó legnehezebb éveit produkálta. 

– Közel tíz éven át tartó depresszió és abból fakadó testi tünetek, betegség volt az osztályrészem – magyarázza Anikó. – A sok támadás, a megjegyzések teljesen padlóra küldtek, egyszer csak azt mondta az elmém: ha nem lépsz ki az utcára, nem bánthatnak. Bezárkóztam lelkileg és fizikailag is. Hízni kezdtem, különféle betegségek gyötörtek. Azt hittem, abba simán bele is halok, nem láttam a kiutat…

A változás hét évvel ezelőtt körvonalazódott. Anikó új szakmát tanult, sminktetováló lett, visszavonult a közszerepléstől és elkezdte lassan építgetni magát. 

– Huszonhét kilótól szabadultam meg, a testem újra a régi – mondja immár lelkesen. – Energikus vagyok és tervekkel teli, bár még mindig az önismereten és egy kiegyensúlyozott életen dolgozom, már talán látom a fényt az alagút végén. Furcsa módon a sok szenvedéssel együtt is azt gondolom, hogy majd csak a halálos ágyamon fogom tudni megmondani, megbántam-e, hogy annak idején jelentkeztem a ValóVilágba, és celeb lettem. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.