Molnár Anikó: Csodát tettek a mellemmel

Molnár Anikó: Csodát tettek a mellemmel

Molnár Anikó
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 03. 09:00
Három héttel a plasztikai beavatkozás után, már megnézhette a kötés alatt a melleit, és felettébb elégedett a látvánnyal. Molnár Anikó szerint kész remekművet alkotott az orvosa a kebleiből.
Földvári Zsófi

Alig húsz napja feküdt – immár negyedszer – kés alá az egykori Nagy Ő, de máris úgy érzi, hogy élete legjobb döntését hozta meg. Az első napok persze nem múltak el fájdalmak nélkül, de ma már ezekre a pillanatokra is úgy gondol vissza Molnár Anikó, mint egy nagyon távoli emlékre. 

– 27 kilót fogytam az elmúlt hónapokban, sajnos sok helyen megereszkedett a bőröm, főleg a mel­lem környékén – meséli a Borsnak Anikó. – Mivel az implantátumom cseréje is időszerű volt már, dr. Krasznai Zsolt vállalta, hogy a csere mellett egy picit alakít még a formán, így sor ke­rült egy kisebb korrekcióra is. A műtét utáni három napban nem mondom, hogy nem szenvedtem, komoly fájdalmaim voltak, de szerencsére szépen lassan elmúlt minden rossz érzés – mondja Anikó, majd így folytatja: – Három héttel a műtét után kirobbanó formában érzem magam. Semmi fájdalmam nincs, a melleim pedig elképesztően szépre sikerültek. A napokban voltam varratszedésen, akkor nézhettem meg először, és el kell mondjam, hogy teljesen elvarázsolt a látvány. A doki mesterművet alkotott, nem tudok más jelzőt használni erre. 

Anikó egyébként nemcsak a műtét miatt ennyire boldog, a kiegyensúlyozott magánélet is látszik rajta. 

– Most minden jó, harmónia vesz körül – folytatja a celeb – Boldog vagyok, hogy lefogy­-tam, hogy szövődmények nélkül megúsztam a műtétet, és a magánéletem is rendben van. Végre igazán boldog vagyok, és ez segít a gyors regenerálódásban is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.