Celeb

Molnár Andi átbringázott a boldogságba

GYLF

Létrehozva: 2017.07.01.

<p>Nem mindennapi esküvőn van túl Molnár Andi, aki a Borsnak nem csak a nagy napról, közeli terveikről is mesélt.</p>

Már a megismerke­désük sem volt hétköznapi: A Szombat eseti láz című tévé­show-ban országos népszerűséget szerzett Molnár Andihoz egy csapat férfi jelentkezett be, hogy egyikük esküvőjére tanuljanak be egy táncot. A társaság egy másik tagja ma már Molnár Andi férje. És az esküvő sem lett átlagos.

– Ő hátsó soros volt, és kért is magánórát. Akkor még teljesen gyanútlanul álltam a dologhoz – mosolygott a friss feleség. – Aztán egyre többet találkoztunk, a társasággal is, ő pedig már a második randinkon kijelentette, hogy tudja, én leszek a felesége.

Néhány napja, azaz alig két évvel később pedig meg is valósult mindez. Andi és kedvese ráadásul saját maga szervezte meg életük legszebb napját, amely különlegesre is sikerült.

– Pünkösdvasárnap a Várkert Bazárban volt a ceremónia, kö­rülbelül százhúsz vendéget hívtunk meg. Onnan pedig biciklikkel kerekeztünk át Pestre, ahol egy ismert szórakozóhelyen volt a buli. A bicikli kifejezetten az én kérésem volt – szögezte le Andi, majd hozzátette: az esküvői táncuk is sikerrel lement – pedig voltak félelmei.

– Anno az egyik magánóránkon rumbát táncoltunk, ez lett most az esküvői táncunk is. A párom úgy gondolta, hogy elég lesz, ha az utolsó három hétben megtanuljuk majd, erre pont ezekre a hetekre betegedett le. Beállt a nyaka, felkelni sem tudott. Mindennap masszázsra, orvoshoz kellett vinnem, fájdalomcsillapítókat szedett – így Andi.

Az ifjú pár pedig a jelek szerint nem enged a tempóból, legalábbis erre utalt Andi válasza arra a kérdésünkre, babáról már beszélgettek-e a férjével.

– Jön, amikor jönnie kell… – mondta sejtelmesen mosolyogva.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711678513
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711678513
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711678513
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...