Celeb

Mohamed Fatima elárulta, mire van szüksége a szakítás után 

Nagy Daniella

Létrehozva: 2016.12.04.

Talán kevesen tudják, de Mohamed Fatima az éneklés mellett a modellkedésben is jártas: ő az arca ugyanis egy magyar divattervező hölgy, Telek Anita által piacra dobott ruhamárkának, a Honeynak. Fatima úgy látja, hogy míg Kelet-Európa környékén inkább a gyermekalkatú nők a trendik, addig nyugat felé haladva jobb szeretik, ha egy nőnek van csípője, combja – egyszóval, ha van mit fogni rajta.

A modellszerep, mint mondta, még viszonylag új terep számára, annak ellenére, hogy már számos fotózáson van túl a ruhamárka kapcsán. Alapvetően nem tartja magát kitárulkozó típusnak, bár előadóként mást sem kell tennie, mint tömegek előtt nyílni meg a színpadon, amihez elsősorban önbizalomra van szüksége.

– Ha az önbizalmamat akarom növelni, akkor azt csinálom, amit az anyukám tanított nekem gyerekkoromban – mesélte Fatima a Borsnak. – Beállok a tükör elé, és közlöm magammal, hogy én vagyok a legjobb, a legügyesebb, a legszerencsésebb és a legokosabb ember a világon. Ezt mondogatom magamnak tíz percig, és egyszercsak helyrebillenek. Én hiszek abban, hogy a pozitív gondolkodás és a pozitív beszéd csak és kizárólag jót von maga után.

A gyönyörű énekesnő elmondta: éppen a közelmúltban ért véget a legutóbbi párkapcsolata, és bár jó viszonyban váltak el, most mégis szüksége van arra, hogy újra megerősítse az önbizalmát.

– Az életfilozófiám része, hogy minden hibánkat próbáljuk meg átgondolni, hogy rájöjjünk, hol rontottuk el – fejtette ki gondolatait az énekesnő. – Így ha újra elénk hoz a sors egy hasonló helyzetet, majd nem botlunk meg ugyanazon a ponton újra. Akárcsak az iskolában: ha valamit megtanulsz, és jól megtanulod, akkor nem buksz meg. Ám ha nem tanultad meg a leckét, akkor újra kell kezdened az évet – így van ez az élettel is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715730
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról