Celeb

Mogyorózás és leszbicsók is volt az idei MTV-gálán

Bors

Létrehozva: 2015.04.13.

A popcornos vödrök kiosztásakor már senki nem olyan karót nyelt, mint az Oscar- vagy a Grammy-díjátadón, illetve a ruhák sem olyan elegánsak és drágák, de azért így is volt mit nézni az idei MTV-gálán.

A vasárnap esti, Los Angeles-i show-t úgy harangozták be, hogy Amy Schumer komikus miatt nagy beszólásokra számíthatnak a nézők, de fáradt lehetett az amerikai művésznő, mert eget rengető poénja nem igazán akadt. Érezhette, hogy nem úgy megy minden, ahogyan kell, így aztán olcsó trükkhöz folyamodott és elkapta Amber Rose-t. A rivaldafényt és a kamerák kereszttüzét soha el nem utasító, meztelenkedés-mániás fenékceleb (akinek ezúttal meglepően sokat takart a ruhája) élt a kínálkozó alkalommal, és viszonozta a közeledést.

A leszbicsókkal így a pasik – mondhatni – kielégülten távozhattak, de a nők sem maradtak látnivaló nélkül. Zac Efron ugyanis, amellett, hogy mezítelen felsőtestét mutogatta, Dave Francóval Robert de Niro-hasonmásnak öltözött, és egymás mogyoróit szorongatták a színpadon, amikor a legjobb párosnak járó díjat vették át.

Az idei elérzékenyülés-felelős Vin Diesel volt, aki a See You Again című dallal emlékezett két éve elhunyt barátjára és színésztársára, Paul Walkerre. Az életműdíjat Robert Downey Jr. kapta meg, és a Bosszúállókból ismert kollégái: Scarlett Johansson (meglepő, új hajszínnel), Chris Hemsworth, Chris Evans, Jeremy Renner és Mark Ruffalo adta át neki.

A legtöbb (négy) popcornvödröt formáló szobrocskának Shailene Woodley örülhetett, továbbá boldogan szorongathatta a díjat Bradley Cooper, Meryl Streep, Channing Tatum, no meg Jennifer Lopez is. A színésznő most sem okozott csalódást, mert jól láthatóan mutogatta ikreit – és itt nem az aranyos gyermekeire gondolunk.

Egyesek szerint az est legőrültebb kreációját Rebel Wilson viselte, de szerintünk az angyalszárnyakon még Bai Ling sárkányos kiegészítője is túltett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711614912
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711614912
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084507_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711614912
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086469_auto_resized.jpg
travelo.hu

A magyarok körében is nagy kedvenc úti cél jövő héten turistaadót emel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711614912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”