Miss Balaton 2016: sérült lábbal is nyert Kriszta! Videó

Miss Balaton 2016: sérült lábbal is nyert Kriszta! Videó

Nagypál Krisztina
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 08. 05:40
Hu-Zo

Szombat este Balatonfüreden Nagypál Krisztina fe­jére került a Miss Balaton 2016 koronája. A húszéves budapesti lány a Metropolitan Egyetemen Emberi Erőforrás szakon tanul, és most fejezte be az első évet.

– Korábban két szépségversenyen indultam, a Középiskolák szépén második, a Miss Dunán első lettem – mondta a Borsnak Krisztina, aki nagy küzdő, a baleseteiből mindig jól jött ki.

– Kiskoromban táncosnő vagy táncedző szerettem volna lenni. Csapatban tizenkét évig akrobatikus rock and roll-táncos voltam, amivel nemzetközi első helyezést is elértünk, de aztán ezt egy sérülés miatt abba kellett hagynom, és latin társastáncra váltottam. Itt egy verseny előtt belerúgtam egy székbe, és eltört a kis lábujjam. Fájt a lábam a magas sarkúban, de ki kellett bírni, mert rengeteg felkészülés, edzés volt mögöttünk, és ahhoz képest a törött lábujj sokkal kisebb szenvedés volt, és nyertünk – emlékezett Krisztina, aki most is peches volt.

– Fotózás közben ráléptem egy kőre, és meghúzódott valami a lábamban. Pénteken voltam or­vosnál, és hétfőn kezdődött a felkészítőtábor. Jegeltem, gyógyszereket szedtem. Nem vagyok babonás, de hogy magamat egy kicsit feldobjam, a mobilom háttérképeként a Miss Balaton koronáját, záróképnek pedig a győztesnek járó Toyotát tettem fel. És bejött. Hogy mit fognak szólni az egyetemen a koronámhoz? Szerintem örülni fognak, hogy oda jár a Miss Balaton király­nő­je – nevetett Krisztina, aki a győzelmével egy Toyota Aygóval és egy egymillió-kétszázezer forint értékű reklámszerződéssel lett gaz­dagabb.

Míg Benedek Tibor, a magyar pólósok szövetségi kapitánya Rióban fiaival a szerbek ellen küzdöttek, felesége, Epres Panni, az ismert di­vat­modell a nézőtérről figyelte a versenyt. 

Az olimpián szereplő magyar sportolók Brazíliá­ban arról szavaztak, hogy ki tölthessen velük hat napot Rióban: ők Ángyán Rebekát választották.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.