Celeb

Milliókkal tartozik: három behajtócégnek fizet MC Hawer

Bors

Létrehozva: 2018.04.06.

Forrás: Fejér Bálint

Eddig is őszintén beszélt hullámvölgyeiről MC Hawer: saját bevallása szerint közel negyed évszázadon keresztül szenvedett alkoholbetegségben - mára azonban már tiszta. Múltbeli életmódja azonban máig kísérti - befizetetlen számlák képében. A zenész elárulta a Blikknek: közüzemi számláit anno jó ideig nem fizette, így végül behajtócégekhez került az ügy, akik közel nyolcmillió forintot kértek tőle.

Szerencsére sikerült megegyezni, mindhárom céggel, így ma már részletekben fizet - ám legalább megtarthatja lakását. “Az egyik behajtócég 18, a másik 36, a harmadik pedig 40 hónapos részletfizetési lehetőséget adott, ami azt jelenti, hogy uszkve három éven át havonta 200 ezret kell fizetnem. Már most érzem, hogy szűkebb lett a nadrágszíjam” - mesélte MC Hawer a lapnak.

A muzsikus azt is felidézte, évekkel ezelőtt miért nem törődött az egyre halmozódó számlákkal: “Amíg az ital volt az életem, arra is ittam, hogy a számlákra sz...rtam, sőt, játékterembe is jártam. Csak a telefont, a netet és a villanyt fizettem, mert rettegtem, hogy lekapcsolják, és ezek nekem a munkához kellenek, de a többi nem érdekelt, csak az, hogy mindig legyen itthon pia.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713608412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713608412
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak