Celeb

Mick Jagger fiatal exével kavar Clint Eastwood, akinek nem mellesleg 8 gyereke van

Bors

Létrehozva: 2019.02.01.

Lányainál is fiatalabb nővel randizik a Clint Eastwood. A legendás filmrendező, színész májusban már a 89. születésnapját ünnepli, ám még mindig nem állt le a csajozással.

Néhány napja a 23 éves bombázó, Noor Alfallah társaságában kapták lencsevégre, láthatóan randin voltak. Noor ugyan letagadta, hogy szerelmi szálak fűznék Eastwoodhoz, azt mondta, a rendező csupán a családjának az egyik barátja. A Daily Mailnek nyilatkozó szemtanú szerint azonban gyakran látni őket együtt kettesben, és csak úgy izzik köztük a levegő. A jól értesült forrás szerint nagyon úgy tűnik, hogy ez egy bimbózó románc kezdete.

Egyébként nem ez az első eset, hogy a fiatal szépség egy nála jóval idősebb világsztár mellett köt ki, korábban a 75 éves Mick Jaggerrel randevúzott.

De nem csak a zenész, Eastwood is híres a zűrös szerelmi életéről, többszáz nővel szűrte össze a levet kalandos élete alatt. Bár csak kétszer volt házas, összesen nyolc gyermeke született, hat különböző nőtől. Ez egyébként meglehetősen új információ: egy éve ilyenkor még csak hét gyermekéről lehetett tudni. Tavaly év végén, A csempész című filmje Los Angeles-i premierjén azonban már nyolc gyermekkel jelent meg, ekkor vállalta fel az évtizedes titkos, azaz nyolcadik gyermekét.

Az immár ötvenes éveiben járó Lauire a világhírű rendező legelső (ismert) gyermeke, aki akkor született a színész szeretőjétől, mikor már jegyben járt első feleségével, két gyermeke anyjával, Maggie Johnsonnal. Eltitkolt kedvesével ezért úgy döntöttek, inkább örökbe adják a lányt, akinek a létezéséről Clint csak a legbizalmasabb barátainak számolt be, egészen idáig.

Kerülte a monogámiát

A kalandos életű Eastwood – aki élete során a legkülönfélébb nőkkel szűrte már össze a levet, járt már tévériporterrel, pincérnővel, színésznővel és autóalkatrész-kereskedővel is – talán már maga is alig tudja számon tartani népes családját. Sokan nem lennének meglepve, ha a következő években még több szerelemgyermeke bukkanna fel.Ugyanis nem Laurie volt volt az első csemete, akinek a létezéséről csak sok-sok évvel később számolt be. Első feleségét, Maggie-t nemcsak a jegyességük, de a házasságuk alatt is számtalanszor megcsalta. Egyik szeretője, Roxanne Tunis teherbe is esett, ám Clint az 1964-ben született Kimber Lynnt csak huszonöt évvel később ismerte el saját lányának.A csődör hírében álló Eastwood Sondra Locke-ért hagyta el Maggie-t. Tőle is született gyermeke, egy lány, és bár a nő ezután többször is teherbe esett, a megfogant bébiket Eastwood elvetette vele. Ennek ellenére kapcsolatuk alatt más nőknek is nemzett gyermeket az 1980-as évek második felében, Scottot és Kathrynt, ám róluk is mélyen hallgatott, nagyjából tíz éves korukig.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091098_auto_resized.png
origo.hu

Ma nagyon fontos frissítés érkezik ezekre a telefonokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...