Celeb

Michl Juli: Nekem is volt testképzavarom

kbv

Létrehozva: 2019.02.03.

Huszonhét évesen egy tíz évvel fiatalabb kamaszlány bőrébe bújik A Tanár következő részében Michl Juli. A színésznőnek nehéz szerep jutott, és nem csak a korkülönbség miatt. Juli egy anorexiával és súlyos testképzavarral küzdő lányt alakít. Szerepe szerint Virág az éhség és szervezete totális kimerülése miatt többször összeesik az órán is, és csatlakozik egy közösséghez, amely az éhezést dicsőíti. A kamaszlány retteg attól, hogy a fiú, akit kinézett magának, meglátja a kövér testét, ezért kezd drasztikus fogyókúrába, pedig egy gramm súlyfelesleg sincs rajta.

Juli örül, hogy eljátszhatta a testképzavaros lányt, akinek története olyannyira nem ritka, hogy még a színésznő is küzdött hasonló problémákkal kamaszkorában. 

– Azért az igen hízelgő, hogy 27 évesen rám bízzák egy 17 éves lány szerepét. Különösen azért, mert Virág története egy olyan fontos dologra hívja fel a figyelmet, ami sok tinédzserlányt, sőt egyre több fiút is érint – kezdte lapunknak Juli.

– Ebben a formában, vagy olyan szélsőségesen, ahogy Virágnál a sorozatban előfordul, nekem nem volt gondom a testemmel, de tény, hogy nekem is volt enyhe testképzavarom az ő korában. Egyáltalán nem jutottam el a bulimiáig vagy az anorexiáig, nekem más jellegű problémáim voltak magammal, nem a sú­lyom. Sokáig zavart, hogy alacsony vagyok, ahogy az is, hogy hiába vagyok vékony, mégis vannak a testemnek olyan részei, amiket nem szeretek – mondta Juli, aki persze a korral rájött, vagy tesz azért, hogy ami nem tetszik, megváltozzon, vagy ha ez nem lehetséges, egyszerűen elfogadja azokat úgy, ahogy vannak.

– Virág problémája az önbizalomhiányával függ össze. Borzasztóan veszélyes tud lenni, és akár Virág életébe is kerülhet ez az életmód. Egy szerelem húzhatja ki ebből a lehetetlen helyzetből, előbb azonban rá kell jönnie, hogy nem azért fogja valaki megszeretni, ahogy kinéz – magyarázta a színésznő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713509412
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713509412
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713509412
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713509412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók