Celeb

Michelle Pfeiffer méltósággal, szépen öregszik

F. Zs.

Létrehozva: 2019.11.29.

Van, aki elfogadja a korát, és nem szabatja át az arcát, mások viszont képtelenek megbarátkozni azzal, hogy az idő bizony mindenki felett elmúlik és fiatalodni próbálnak.

Forrás: Instagram

A jó példák között említhetjük a most 61 éves Michelle Pfeiffert, aki a napokban bátran posztolt magáról több smink nélküli képeket. A színésznő jelenleg éppen a French Exit című filmjét forgatja, a hírek szerint nem csak külsőre fiatalos, a fizikuma is bőven meghazudtolja a korát. 

Az 52 éves Julia Roberts maga a báj és elegancia. A színésznő arcához pedig szerencsére nem ért még szike. Hiába látszik már rajta, hogy nem húszéves, úgy gyönyörű a színésznő, ahogy van.   

Ugyanezt sajnos nem mondhatja el magáról Melanie Griffith vagy Meg Ryan. 

A 62 éves Griffith még mindig bátran megmutatja magát bikiniben, hiszen irigylésre méltóan tökéletes a teste. Kár, hogy az arca gyakorlatilag akárkié lehet, mert mára már egyáltalán nem hasonlít magára. 

Az 58 éves Meg Ryan erőszakosan próbálja megállítani az időt, mindenáron fiatalkori önmagára szeretne hasonlítani. Arca sajnos teljesen megmerevedett, be­széd közben szinte teljesen eltűnt a mimikája. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073581_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713548109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt