Celeb

Mi lett vele? Megtaláltuk a Pogány Madonna gyerekszínészét

Gergály Judith

Létrehozva: 2016.07.19.

A Bors megtalálta A Pogány Madonna komisz gyerekszereplőjét. Pálok Gábor ötéves volt, amikor Matuska unokáját, Bencét alakította.

Emlék Bujtor István 1979-ben forgatta az azóta legendássá vált A Pogány Ma­donna című filmet. Ötvös Csöpi mellett ebben a produkcióban is feltűnik egy gyerekszereplő, aki segít megoldani a bűnügyet. Pálok Gábor ötéves volt, amikor Bujtor István kiválasztotta Bence szerepére. 

– A bátyámat látta valahol a gyártásvezető, és azt tanácsolta anyámnak, hogy vigye el a válogatásra. Én csak kísérő voltam, mert éppen nem tudott rám vigyázni senki. Bujtor István kiszúrt és megkért, hogy játsszak valamit. Így választottak ki végül engem – emlékszik az egykori gyerekszínész.

A forgatás a Balatonon volt, egy hónapig tartott. Gábor úgy emlékszik rá, mint egy jó játékra, amiben csúzlival kell lőni, vagy éppen egy autó csomagtartójában elbújni.

– Bujtor Istvánra csodálattal néztem, hiszen ő volt Piedone – mondja nevetve Gábor. – Gyerekként kezelt és nagyon türelmes volt velem. Például amikor az ölében vitt és nekem aludnom kellett volna, mindig elnevettem magam. Legalább hatszor újra kellett venni azt a jelenetet. Bánhidi László is élénken megmaradt bennem.

Érdekesség még, hogy Gá­bor a filmben nem a saját hangján szólal meg, hanem a saját bátyja szinkronizálja, akit korábban a szerepre szántak. Gábor 16 éves koráig játszott színházban, illetve több filmben szinkronszínészként is bizonyított. Azóta azonban elkanyarodott a színészettől.

– Gyerekként többször megkerestek ezekkel a feladatokkal, aztán kevés időm maradt az iskola mellett a színészetre. Valahogy nem is terveztem soha, hogy ez lesz a hivatásom – mondja Gábor.

Jelenleg egy építőipari céget vezet. Van egy 17 éves fia, aki büszke rá, hogy apja szerepelt Bujtor mellett. Ha levetítik a tévében A Pogány Madonnát, mindig közös családi program, hogy megnézik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556213
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556213
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt