Celeb

Mező Misi könnyezett a színpadon

Sz. B.

Létrehozva: 2015.01.02.

Tizenöt év alatt rengeteg sláger és érzelem gyűlt fel a Magna Cum Laude életében. Mező Misi a telt házas koncert másnapján mesélt a Borsnak arról, hogy érezte magát a bulin.

A Gyuláról indult zenekar tizenöt év kőkemény munkájával jutott el a Papp László Budapest Sportarénába, amelyet megtöltöttek a rajongók ezen a különleges estén.

– Hihetetlenül jó érzés volt, semmihez nem tudnám hasonlítani. Megtapasztalni, megélni, hogy csinálunk valamit, amivel ennyien tudnak azonosulni, és díszbe öltöztetett lelkünkkel együtt ünnepelhettünk ezen a kerek évfordulón. Ezzel a koncerttel egy magasabb polcra került a zenekar, ami azt jelenti az én olvasatomban, hogy sokkal komolyabban kell dolgoznunk a jövőben – mondta a Magna Cum Laude énekese.

Mező Misi láthatóan nehezen tudta kordában tartani az érzelmeit a színpadon, az egyik dalnál könny szökött a szemébe.

– Egy ilyen volumenű koncerten az emberben rengeteg érzés kavarog, öröm, bánat, elégedettség vagy éppen ellenkezőleg, elégedetlenség. Ezek határozzák meg az emberi létet a magánéletünkben és a színpadon is, és olykor, egy boldog pillanatban könnyekben mutatkozik meg. A 29-ei koncert nekem egy érzelmi hullámvasút volt – magyarázta Mező.

A koncert egy pontján az ég felé tekintve üzent valakinek, hogy reméli, föntről figyeli őket, és büszke rájuk. Utólag megmagyarázta a Borsnak, hogy kinek szólt a titokzatos, érzelmes üzenet.

– Szabó Tibi nemrég elhunyt édesapjáról emlékeztem, emlékeztünk meg egy dalunkkal. Hiszem azt, hogy jelen volt ő és az édesanyám is, s büszkeség töltötte el őket. Sajnos fizikailag nem lehetnek már köztünk, de a lelkünkben mindig ott élnek, és mindenen, amit megélünk, osztozunk velük, legyen az öröm vagy bánat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711614313
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711614313
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711614313
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711614313
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”