Celeb

Mercury titkolta, hogy haldoklik

Bors

Létrehozva: 2016.11.26.

Forrás: Getty

Legközelebbi barátainak is az utolsó pillanatig hazudott betegségéről Freddie Mercury. A Queen legendás énekese 25 évvel ezelőtt hunyt el AIDS-ben, de haldoklása alatt csak a zenekar tagjai és közvetlen munkatársai tudták, mi az igazság. A napokban megjelenő életrajzi könyvben egyik legközelebbi barátja, Peter Straker mesélt most először az egyedülálló te­hetségű muzsikus utolsó hó­­nap­jairól.

Straker és Mercury 15 éven át a legjobb barátok voltak, a színes bőrű énekes rendszeres vendég volt Freddie londoni házában. Ám 1990-ben valami megváltozott.

– Tudtuk, hogy nagyon beteg, teljesen lefogyott, jártányi ereje sem volt, és végül az arcán is megjelentek a fekélyek – írja a könyvben Straker. – Tudtam, hogy van ez a HIV nevű fertőzés, de sokáig gondolni sem mertem rá. Freddie állandóan mondogatta, hogy valamilyen vérbetegsége van, azt gondoltam, rákos. Végül egy este ültem az ágya szélén, tévéztünk, ő egyre rosszabbul lett, sípolva vette a levegőt. Megkérdeztem tőle: mondd meg őszintén, AIDS-es vagy? Azt felelte: nem. Másnap már nem engedtek be a házba, soha többé nem láttam.

Mercury tudta, hogy ha elterjed a betegségének híre, házát körbeveszi a sajtó, egy perc nyug­ta nem lesz többé. Bezárkózott hát, és hazudott mindenkinek, főképp, miután megtudta, hogy egyik volt szexuális partnere is meghalt AIDS-ben, és szerelme is megfertőződött. A 20. század egyik legzseniálisabb énekese 1991. november 24-én hunyt el, a nyilvánosság mindössze 24 órával korábban tudta meg, hogy mi a baja valójában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt