Celeb

Mérai Katát férje engedte dolgozni

Bors

Létrehozva: 2015.06.07.

A Barátok köztben többször foglalkoznak olyan társadalmi problémával, amelyben sok ember érintett.

A sorozatban jelenleg Juli kerül komoly döntés elé, azon gondolkodik, hogy megelégszik-e mostani életével, ahol „csak” titkárnő és „csak” anya, vagy az önmegvalósítást választja. A kérdés bagatellnek tűnhet, pedig sok nő küzd hasonló di­lemmával.

A Julit alakító Mérai Kata sem tudna választani a karrier és a háziasszony szerep között, de nem is akar.

– Furcsa kettősség van bennem. Egyrészt nagyon szeretném megélni azt a helyzetet, hogy otthon maradhassak, és csak a háziasszony szerepemmel foglalkozhassak, mert megtehetem, de sajnos nem így vagyok bekötve. Muszáj dolgoznom! Lelkileg nem elég az, hogy csak otthon, a négy fal között tudjak kiteljesedni – mesélte a színésznő, aki viszont csodálja azokat a nőket, akik ennyire önzetlenek a családjukkal szemben.

– Nagyon hálás helyzet az, ha valaki csak háziasszony tud lenni, és nem kell családfenntartóként is helytállnia. De sajnos azt veszem észre, hogy manapság már legalább két keresetre van szükség egy család működéséhez. Azt viszont soha nem szabad elfelejteni, hogy egy otthon és család ellátása ugyanolyan munka, mint az irodában ülni – folytatta Kata, aki fél évvel kisfia, Bálint születése után már vissza is tért a sorozatba.

– Szerencsés vagyok, mert olyan férfi van mellettem, aki már a várandósságom idején is azt mondta, hogy az én munkám olyan, hogy ha hívnak, menni kell, ő otthon marad majd a picivel – magyarázta a színésznő, aki szerint nincs jó vagy rossz megoldás a család vagykarrier választás ügyében, és akár azt a lehetőséget is meg kell hagyni egy nőnek, hogy ha egyáltalán nem akar, ne is vállaljon gyereket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713560418
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145412_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Aggódnak a britek: vietnámi prostituáltak érkeznek Magyarországon át Nagy-Britanniába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713560418
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713560418
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713560418
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt