Celeb

Menekült a családjától Pásztor Anna

K. Sz.

Létrehozva: 2019.05.12.

Szerelme negyvenéves korában ultimátumot adott neki: családot alapítanak vagy szakítanak. Az énekesnő gyerekkori rossz tapasztalatai miatt félt ettől.

Mindannyiunk életének alapjait a családunk fekteti le. Nem volt ez másképp az Anna&the Barbies frontembere, Pásztor Anna esetében sem. A szókimondó énekesnőről mindenki tudja: ami a szívén, az a száján, és bizony a Budapest Société legutóbbi beszélgetésén ugyanezzel a lehengerlő őszinteséggel vallott arról, hogy gyerekkorában menekült a tőle távol álló családi közeg elől. 

– A mi családi körülményeink olyanok voltak, hogy mindenki két oktávval magasabban beszélt és mosolygott. Ebben nőttem fel. Nagyon-nagyon hosszú folyamat volt, és a zene sokat segített abban, hogy levetkőzzem ezeket a manírokat, amelyek olyan kötelező körök voltak, amik segítettek a családunkat összetartani, a gyönyörű látszatképet megtartani, viszont belülről semmi sem volt valódi. Ahogy tulajdonképpen az arcomról a görcs, a számból a szorítás elmúlt, úgy kezdett rendbejönni az életem, és a családommal való kapcsolatom is – kezdte meg Anna gyerekkori szorongásának történetét. 

– Nagyon vallásos családban nőttünk fel, nagymama, nagypapa és az összes nagynénikém teológus volt. Emlékszem, ahogy néztem a nagypapámat a szószéken, mégis volt egy ilyen álszentség a családban, és ez bár nem olyan, mint az erőszak, de egy olyan viselkedési kényszert húzott rám, hogy egy jó 15-20 évembe került a testvéremmel, hogy ezt levetkőzzem. A művészetbe való kapaszkodás segített nekünk ebben, túlélő vagyok, és a családból megmenekültünk – tette hozzá. 

A családhoz való rapszodikus hozzáállása a rock&roll sztárnak hosszú évtizedekig tartott, dacára annak, hogy már 29 éve együtt van a párjával. A számára kínos nevelés azonban megtanította arra, hogy az egyéni döntéseiben higgyen, és ne másokat hibáztasson. 

– Nem szeretek felelősséget másokra tolni, és azt érzem, hogy ami velünk történt, azt nem kell kötelezően átadni a gyermekünknek. Nekem semmilyen elképzelésem nem volt a családalapításról, hosszú ideig örültem is, miután kikerültem a családból, és élveztem a szabadságot. Ezt szépen annyira kitoltam, hogy elérkeztem a negyvenedik életévemhez. A párom, aki kitartott mellettem, azt mondta: hogyha tovább húzzuk a gyermekvállalást, akkor nem marad velem. Leültem, és muszáj volt megkérdezni magamat, hogy mit akarok: megy tovább a rock&roll, és nem lesz gyerekem, vagy az eddig számomra ismeretlen, félelmetes és eddigi tapasztala­taim alapján nem túl pozitív dologba belevágok. Ma már tudom, hogy a két csodás gyermekem nélkül harmincszázalékos életem lenne csak – mesélte az énekesnő, akinek Benji fia hatéves, kislánya Zoé pedig három és fél. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141539_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszólalt Kudlik Júlia, ezt gondolja a köztévé új MI-műsorvezetőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713456911
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135436_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713456911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713456911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók