Celeb

Meleg étel és fűtött cella - jobb körülmények várnak Szilágyi István fiára a börtönben, mint otthon

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2020.05.06.

Szilágyi István fiát kedd hajnalban, az ügyészség indítványára előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Főügyészség. Az egy hónapnyi előzetest az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben tölti majd, amíg folyik ellene a nyomozás. Az egykori operatőr az eddig megszokotthoz képest luxuskörülmények közé került: tiszta ruha, meleg étel és fűtött cella várja.

Számos cikk foglalkozott az elmúlt időszakban Szilágyi István hányatott sorsáról. Többek között a Bors is beszámolt arról, hogy a művész egykoron operatőrként dolgozó fia milyen brutális módon bánik a szüleivel

Állítólag verte és terrorizálta őket, vagy alkoholt és pénzt követelt a mélyszegénységben élő házaspártól, akik, ha nem tudták, nem volt lehetőségük teljesíteni a fiú elvárásait, akkor súlyosan megfizették annak az árát.

Ennek ellenére a szülők rajongásig szerették a fiút, nem volt olyan segélyszervezet, színházi barát vagy önkormányzati ügyintéző, aki rá tudta volna beszélni őket, hogy menjenek szociális otthonba, hogy el tudjanak megenkülni a gyermekük elől. Ők kitartottak, szó szerint az utolsó vérükig védték Pétert.

"Egyszer Jolika azt mondta, amikor Péter nem volt otthon, hogy már olyan jóban vagyunk, hogy elárulhatja: Péter vert meg minket, most már elmondhatjuk. Mire István bácsi kikelt magából: „Engem nem ő ütött meg, én elestem!” A te dolgod, hogy mit mondasz, de engem nem vert meg a fiam. Sajnos nem tudtam tenni semmit sem, hiszen ha feljelentést teszek, akkor is letagadta volna a gyermeke védelmében. A halála percéig védte István a fiát – nyilatkozta a gyilkosság napján a Borsnak a Baptista Szeretetszolgálat egyik önkéntese, Baricz Dezső, aki a koronavírus miatt karanténban élő idős házaspárhoz minden nap kiment az elmúlt hónapokban. 

Szilágyi Istvánt 2020 május 3-án, a hajlani órákban verte agyon a fia. A verekedést az édesanyja, Jolika végig nézte, megakadályozni azonban nem tudta, átszaladt a szomszédos kisboltba segítségért.  

A feltételezett gyilkost kedden helyezték előzetes letartóztatásba, jelenleg az IMEI-ben, vagyis az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben van, ahol napi huszonnégyórás felügyelet alatt tartják. Bár egy börtönt semmiképp nem lehet komfortos szállodaként leírni, tény és való, hogy Sz. Péter számára komoly életminőségi javulást hozott az, hogy őrizetbe vették. Az otthoni elhanyagolt körülmények után most tiszta ruhát kapott, naponta háromszor eszik, fűtött cellában, az otthoninál minden bizonnyal kényelmesebb ágyban alszik. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147503_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713628817
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146890_auto_resized.jpg
life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713628817
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713628817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713628817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713628817
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?