Megvan az ítélet Zalatnay Cini ügyében

felfüggesztett
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 18. 12:00
Az énekesnőt kétmilliós csalással vádolták, ügyét szerdán tárgyalták a Budaörsi Járásbíróságon. Másfél évet kapott, három évre felfüggesztve.
B. M.

Folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a Budaörsi Járásbíróság Zalatnay Saroltát, egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte, három évre felfüggesztve.

Az énekesnő visszaesőként ült a vádlottak padjára, ami eleve nem sok jóval kecsegtetett.

Cinit nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalással vádolták. A vádirat szerint Zalatnay egy tévéműsor felvételén ismerkedett meg a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnökével, Abonyi Mónikával. Cini egyszer szóba hozta, hogy bajban van, mivel nem tudja kifizetni kocsija törlesztőrészletét. Abonyi felajánlotta, hogy kifizeti a díjhátralékot, Zalatnay pedig megígérte, hogy két-három héten belül visszafizeti az 500 ezer forintot.

A későbbiekben Zalatnay még többször kért kölcsön Abonyi Mónikától, 2010 végéig összesen 1 millió 940 ezer forintot vett át. Zalatnay egyszer azzal hitegette kölcsönzőjét, hogy a lánya hamarosan örökséghez jut, abból tud törleszteni. A vádirat szerint azonban Zalatnaynak nem állt szándékában a kölcsönök visszafizetése.

Az ügytől független jogász, dr. Magyar György korábban úgy vélte: Zalatnay büntetett előélete mindenképp súlyosbító körülmény, igaz, az már a bírói mérlegelés körébe tartozik, hogy mekkora súllyal esik latba.

Zalatnay korábban a bíróságon azt mondta, szó sem volt kölcsönről, ő úgy tudta, azért kapja a pénzt, mert sokat furikázik az alapítvány ügyeiben a lízingelt autóval, sőt néha a megmentett állatokat is azzal szállította.
Az ügy sértettje, Abonyi Mó­nika a Borsnak azt mondta: mélységesen csalódott Zalatnayban, aki egyébként azt mondta nekünk, hogy az ítélethirdetés után rendelkezésünkre áll majd.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.