Celeb

Megtaláltuk VV Fannit

P. J.

Létrehozva: 2017.11.28.

A Borsnak sikerült elérni VV Fannit, akire körözést adott ki a rendőrség. A prostituáltként dolgozó lány jelenleg Németországban van.

Utolértük telefonon az eltűnt személyként számon tartott VV Fannit. A lány információink szerint jelenleg Hessen tartományban, Rüsselsheimben tartózkodik. Olyan telefonszolgáltatót használ, amit a Németországban dolgozó magyarok többsége. 

A beszélgetésről készült hangfelvételt megmutattuk az édesanyjának, aki először azt mondta, hogy nem az ő lánya szólt bele a vonal túlsó végéről, de miután egy másik felvétellel összehasonlítottuk, bebizonyosodott, hogy a két hang egy személyt takar.

– Fanni általában el szokta nyújtani a szavakat. Nem mondom biztosra, hogy nem az ő hangja, lehet, csak át akarom verni magam. Az egész család ki van borulva. Nem láttam még ekkora nagydarab embert sírni, mint tegnap este a férjemet. Nagyon hiányzik a lányunk – mondta az aggódó édesanya. 

– Pont ma van egy hete, hogy  beszéltem vele, azóta semmit nem tudok róla. Az a furcsa, hogy ha önszántából ment volna el, biztos rábízta volna valakire a kiskutyáit. Az állatok most az exénél vannak, Renátónál. Fanni idén nyáron gyökeresen megváltozott. Azelőtt mindig beszámolt, hol és kivel van, de aztán belépett az életébe egy idegen nő. Attól kezdve rejtélyes lett,  mindig sablon dumákkal állt elő. Ismerem őt, nem csinált volna ilyet, ha rajta múlna – mondta  Fanni anyja.

Zaklatták az anyát 

Az ügyet tovább bonyolítja, hogy Fanni anyja tegnap este kapott egy rejtélyes telefonhívást. A vonal túlsó végéről egy idős rekedtes női hang szólt bele, és azt mondta, a Bors munkatársa. Szerette volna megtudni, hogy hol van jelenleg az édesanya, és kik vannak körülötte. A szerkesztőségünkből viszont senki nem tárcsázta azt a telefonszámot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694712
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694712
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...