Celeb

Megszűnnek Fásy Ádám műsorai

N. G.

Létrehozva: 2016.08.26.

A mulatós sztár és a Sláger TV nem szeretne a továb­biakban együtt dolgozni, így hamarosan új műsorok kerülnek képernyőre. A zenecsatorna fo­lyamatos megújulásának keretében télre megszűnnek Fásy Ádám műsorai.

A Fásy Mulató, illetve a Zeneexpressz – Fásy Ádám sugárzására vonatkozó szerződés ugyanis 2016. november 30-án lejár, amelyet a gyártó jogtulajdonos és a Sláger TV sem kívánt meghosszabbítani – közölte a csatorna.

– A hír igaz – erősítette meg a Borsnak a gyártó cég vezetője, Fásyné Gurzó Mária, majd az okokról is beszélt.

– Július végén közöltem a Tematic Kabellel, azaz a Sláger TV-vel, hogy nem kívánom meghosszabbítani a közöttünk lévő megállapodást, mely ez év novemberében lejár. Elég volt öt évet eltölteni ezen a csatornán. Mivel nem hosszabbítom meg a szerződést – bár a Sláger TV szerette volna –, ennek megfelelően nyilvánvalóan a férjem, Fásy Ádám lekerül a csatorna képernyőjéről. Távozásunkat egyeztettük a hosszú évek óta velünk együttműködő előadóinkkal is, többek között az Apostol együttessel, Varga Viktorral, a Desperadóval, Csordás Tibivel, és sorolhatnám még tovább... Egyetértettek az elhatározásunkkal, ami azt jelenti, hogy velünk együtt ők is valamennyien otthagyják a csatornát. Természetesen a rajongóinkat, illetve nézőinket nem hagyjuk cserben – magyarázta, és hozzátette: a jövőben sem ő, sem férje nem szeretne nyilatkozni az ügyről.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128621_auto_resized.jpg
origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713250511
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131193_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713250511
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133443_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy méter mély vízbe fulladt bele egy férfi Oroszlányban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban