Celeb

Megszólalt a tragikus összeomlás után Kautzky Armand

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2016.10.28.

Sajnos egyelőre csak álom, hogy visszatérjen a színpadra Kara Tünde, akinek tavaly nyáron, próba közben állt meg a szíve. 

A 42 éves, Jászai Mari-díjas színésznő a békéscsabai Jókai Színház egyik legnépszerűbb művésze, amelyik darabban ő játszott, ott biztosan telt ház volt. Ezért is rázta meg a közvéleményt színpadi rosszulléte, és ezért lesik azóta is a róla szóló híreket. Noha újra­élesztették és másfél hét alatt sikerült kijönnie a kómából, de az állapota sajnos továbbra is aggodalomra ad okot.

A Bors megkereste Tünde egyik kollégáját és személyes jó barátját, Kautzky Armandot, akivel tíz éven át játszottak együtt egy kétszemélyes darabot.

– Mit is mondhatnék, szívszorító, ami Tündével történt – kezdte szomorúan Kautzky Armand. – Annyit árulhatok el az állapotával kapcsolatban, hogy bár a rosszulléte óta javult az állapota, de még mindig drámai a helyzet. A barátok, a kollégák tartják, tartjuk a kapcsolatot családdal, és reménykedve várjuk, hogy hátha egyszer jó hírek érkeznek  róla. Ez egyelőre nincs így.

Kollégái tevőlegesen is próbáltak segíteni. Idén februárban, Tünde születésnapján nagyszabású jótékonysági koncertet tartottak a javára a Jókai Színházban.

– Szomor György, Gubik Petra, Cserna Antal, mindenki jött, akinek volt kapacitása. Fontos volt, hogy a család érezze, mellettük vagyunk – folytatja Kautzky Armand. – En­nél többet azonban nem tudunk tenni. Csak reménykedünk, hogy talán minden rendben lesz. Tünde egyszer már legyőzte a halált, akaraterejének köszönhetően egy komoly betegségből gyógyult fel. Reméljük, megismétlődik a csoda.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689016
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...