Celeb

Megszenvedte a szülést Balássy Betti

kbv

Létrehozva: 2018.07.20.

Mintha csak egyszerre jutott volna eszébe a sztároknak a családgyarapítás, annyi sztárbaba született és születik még az idén. Milyen érdekes, hogy a többségük kisfiú.

Ugyan most nyár van és meleg, azért mindenki emlékszik még, milyen volt télen összebújva ülni a kanapén. Nyilván sztárjaink sem tették ezt másként a nagy zimankóban a már délután négytől sö­tétedő időben. A hidegben, a paplan alatti szerelmes összebújásoknak pedig meg is lett az örömteli eredménye: idén nyáron annyi sztárbaba született és szü­letik hamarosan, mint talán egyik évben sem.

Nyári Dia például éppen a héten adott életet első babájának, Zétény hétfőn született. A Barátok közt színésznője és párja, Kovács Dániel, a Fradi ví­­zilabdacsapatának sajtófőnöke idén házasodni szeretett volna, ám kisfiuk úgy gondolta, beelőzi a nagy napot.

Balássy Betti és Varga Feri harmadik közös babája, Miksa Bendegúz a múlt hét szerdát választotta, hogy megismerked­jen a világgal. És bár most teljes a boldogság a családban, az énekesnő kissé megszenvedte a szülést. – A háromból ez volt a legnehezebb szülés. Azt gondoltam, hogy könnyű lesz, de ez egy tévhit, itt mindenki azt mondja, hogy ez nem így van. Gyorsan jött, a rapidságát te­kintve a fájdalmak is sokkal erősebbek voltak. Rémálom volt és nagyon nehéz – mondta a Mokkában.

Ismét csak pár napot kell visszamenni az időben, május 27-én Tabáni István kisfia érkezett a családba. Áprilisban pedig Vasvári Vivien második gyermeke, Edward Ferenc született, őt luxusnőtársa, Smaltig Dalma követte a szülőszobán, aki szintén második gyermekének adott életet.

De ha ez mind még nem volna elég bizonyíték az idei celebbababummra, ott van még Csobot Adél és Istenes Bence, Kulcsár Edina és Csuti, Görög Zita és a focista Laczkó Zsolt, Tápai Szabina és Kucsera Gábor, Kollányi Zsuzsi, valamint Pál Dénes is, akiknél még idén megérkezik a trónörökös.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt