Celeb

Megrövidült Rékasi lába

Munkatársainktól

Létrehozva: 2016.07.30.

Nem forrt össze rendesen a csontja, bakteriális fertőzéssel küzd, és most még egy maradandó károsodással is szembe kell néznie a motorbalesetből lábadozó Rékasi Károlynak.

Tizenhárom hónappal azután, hogy Rékasi Károly motorbalesetet szenvedett, egyértelművé vált, hogy maradandó károsodással kell tovább élnie. Fej-, boka- és medencesérülései viszonylag hamar meggyógyultak, és bár törött combcsontját azonnal megoperálták, lábáért a mai napig harcolnak az orvosok.

Rékasi sajnos a történtek után korán munkába állt, saját bevallása szerint sem kímélte végtagját, ami újabb műtéteket eredményezett, ráadásul szervezetét több baktérium is megtámadta. A sorozatos gyulladások nem múltak el következmények nélkül.

– Végtagrövidülésem lett, de már megállt. Az orvosok szerint a szervezetem még ki tudja egyensúlyozni a rövidülést, és nem kell életem végéig mankóval járnom – vallotta be pénteken a Class FM reggeli mű­sorában, de arról nem beszélt, hogy konkrétan mennyivel lett rövidebb a lába, s ez mivel jár majd.

Rékasi reménykedik ab­ban, hogy sikerült megállítani a rövidülési folyamatot, és amint legyőzi a baktériumfertőzést, folytathatja vakvágányra futott életét. Színházi szerepeit ugyanis kollégái vették át, a Barátok közt című sorozatból egy időre kiírták, ami miatt jelentős anyagi veszteségek érték, és kedvesével, Pikali Gerdával is túlnyomórészt csak kórteremben találkozhatott, annyiszor került kórházba.

Rékasi a baleset után határozottan állította, amint tud, újra motorra pattan, de kálváriája gondolkodásra késztette. – Nem ülök többé motorra. Nem baj, ha fél órával később érek valahova. A szeretteimet sem szabad naponta sokkolni – mondta most a hallgatóknak. A rádióadás után a Bors munkatársa telefonon beszélt Rékasi Károllyal, de a színész közölte, hogy ennél többet nem kíván mondani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720515
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720515
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720515
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról