Celeb

Megrögzött agglegény a híres sorozatsztár

Bors

Létrehozva: 2015.06.14.

A Castle sorozat címszereplőjét alakító Nathan Fillion kiváló a szakmájában. Köztudott, hogy a 44 éves kanadai sztár afféle se veled, se nélküled kapcsolatban van George Clooney egykori barátnőjével, Krista Allennel, de találtunk róla néhány eddig ismeretlen tényt.

Kockafejű gyerek volt

Képregényeket gyűjtött, és a mai napig kedveli a rajzfilmeket. Péntek esténként szívesebben van otthon, mint egy klubban. A Schindler listája című mozit még nem látta, ellenben minden sci-fi film legapróbb részletét ismeri.

Tanár szülők

A színész szülei, Cookie és Bob is középiskolai tanárok voltak. A család terve az volt, hogy Nathan is a nyomdokukba lép, ez ellen a fiúnak sem volt kifogása, de aztán szerepet kapott a One Life to Live című szappanoperában, amelyért nappali műsoridős Emmyre is jelölték kiemelkedő fiatal színész kategóriában.

Jótékony lélek

Fillion a társalapítója a Kids Need to Reed (Olvasniuk kell a gyerekeknek) szervezetnek. A céljuk, hogy az alulfinanszírozott iskoláknak, illetve a hátrányos helyzetben élő gyerekeknek könyveket biztosítsanak, hogy megalapozzák a műveltségüket.

Hálás a karrierjéért

Nagyon sok olyan embert lát a világban, akik csak azért dolgoznak bizonyos helyeken, mert az jutott nekik. Éppen ezért ő maga nagyon hálás a sorsnak, hogy olyasmivel foglalkozhat, amit szeret. „Nem vagyok vak, látom, milyen szerencsés vagyok, hiszen a színészkedés nélkül most Kanadában fagyoskodhatnék” – mondta a világsztár.

Megrögzött agglegény

Nyílt titok volt, hogy filmbéli partnernője, Stana Katic és Nathan nem csak a tévé képernyőjén szerette egymást. A dolgok azonban nem úgy alakultak, ahogyan szerették volna, s most alig beszélnek egymással.

Cukibajnok

A sok jó tulajdonsága mellett Nathanről kiderült, hogy állatszerető is, ráadásul segítőkész. Eltöltött egy napot a Nurtured by Nature nevű kaliforniai nonprofit szervezetnél, amely működésének célja, hogy mosolyt csaljanak a beteg gyermekek arcára.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713484817
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713484817
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713484817
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713484817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók