Megrendszabályozták Korda Györgyöt

Korda György ötven évig élhette a művészek bohém életét. Ám betegsége megálljt parancsolt a 74 éves énekesnek. Orvosai tanácsára már nem éjszakázhat, ezért Balázs Klári felügyeli férje életritmusát.
Korda György ötven évig élhette a művészek bohém életét. Ám betegsége megálljt parancsolt a 74 éves énekesnek. Orvosai tanácsára már nem éjszakázhat, ezért Balázs Klári felügyeli férje életritmusát.

A pár hete ingadozó vércukorszintje miatt kórházba került Korda György visszatért a színpadra. A 74 éves művész továbbra is heti többször koncertezik, de csak akkor, ha nem az éjszakába hívják. Az énekes megfelelő időbeosztását felesége, Klárika felügyeli.

– Gyuri összekapta magát, nagyon jól néz ki, és már fellépni is voltunk. Nem mondunk le semmilyen előre lekötött koncertet, de visszább vettünk. Ma már nem vállalunk tizenegykor, éjfélkor kezdődő koncertet, mert időben kell hazaérnünk. Éppen ezért a reggelig elhúzódó kártyapartiknak is vége.

Legkésőbb tíz órára Gyurikámért megyek, és hazaviszem a klubból. Bár imádja a hosszú ultipartikat, mégsem teheti meg, hogy reggelig üljön az asztal mellett. Szerencsére nem szomorú emiatt – árulta el Klárika, aki minden erejével azon fáradozik, hogy férje mindennap jól és sokat pihenjen.

– Gyurinak nem szabad már túlhajtania magát. A kezelőorvosa azt mondta, oldjuk meg, hogy legkésőbb éjfél előtt már ágyba kerüljön. Nekem meg az a dolgom, hogy erre figyelmeztessem és vigyázzak rá – jelentette ki határozottan az énekesnő.

Korda Györgynek a kórházban az orvosoknak sikerült beállítani ingadozó cukorszintjét, ami azzal jár, hogy naponta kell inzulininjekciót kapnia.

– Megtanultuk, hogy az inzulint pontosan időre kell beadni. Időben kell enni, gyakran és keveset, mert a szervezet tényleg olyan, mint egy óra. Bizonyos szabályokat be kell tartani, ezért másként is főzök. Öröm az ürömben, hogy a tudomány már rengeteg olyan alapanyagot kifejlesztett, amiben alig van szénhidrát – tette hozzá Klárika.