Celeb

Megmentették volt szeretőjétől Demcsákot

Bors

Létrehozva: 2017.04.01.

<p>Az ittas vezetésért elítélt Gesztesi Károly is megúszta, pénteken a Tankcsapdás Lukács Lacit sem kellett faggatnia Demcsák Zsuzsának. </p>

Az élet a legjobb forgatókönyvíró – tartja a mondás, mi meg csak azért bosszankodhatunk, mert akadnak olyan szerkesztők, akik „bele-bele rondítanak” egy sokak által várt élethelyzetbe. Ilyen pillanat lehetett volna pénteken a Tankcsapda interjúja, amit a TV2 Mokkában adtak. Csak épp a kérdező ezúttal nem Demcsák Zsuzsa volt. Azért is lett volna különleges a pillanat, mert Demcsák és a rockbanda frontembere, Lukács Laci két és fél évvel ezelőtt összejöttek. Szerelmük azonban tiszavirág életű volt, nagyjából addig tartott, amíg megjelent róla az első hír.

Ráadásul a címlapért is Demcsákot lehetett okolni: újságírók társaságában dicsekedett új hódításával. Lukács Laci ezt követően le is zárta a románcot.

– Még csak ismerkedő szakaszban voltak, Zsuzsára soha nem tekintett barátnőjeként. Könnyen lehet, hogy ezzel a kiszivárogtatással végleg elvágta magát Lacinál – mondta el a zenész egyik névtelenséget kérő kollégája akkor.

Úgy tudjuk, a frontember Zsuzsa iránt érzett haragja azóta is tart, ezért is szívódhatott fel Demcsák a Tankcsapda-interjú előtt. 

Érdekesség, hogy a Demcsákkal való románc Lukács első olyan címlapsztorija volt, ami nem a zene kapcsán született. Talán neki szólnak legújabb számuk, az Alföldi gyerek klipjének első kockái, amiken egy bulvárlapot mutatnak „Lukács kipakol” címlappal? Különös, de a kliprészletet a Mokkában le is vetítették.

A Bors telefonon érte el a zenekar sajtósát, Bakó Csabát, akitől megkérdezhettük, véletlen-e, hogy nem Demcsák Zsuzsa kérdezte őket.

– Gondolom, hogy véletlen, mi nem szerkesztünk semmilyen tévéműsort. Vendégként mentünk a műsorba, az Aréna-koncertre készülünk – mondta a szakember, aki kérdésünkre: Zsuzsa és Lukács Laci kapcsolata rendeződött-e, röviden reagált. – Mi nem foglalkozunk senkinek a magánéletével, így erre sem tudok válaszolni.

Gesztesit is elkerülte Zsuzsa

Nem ez az első eset, hogy egy olyan interjút úszott meg a Mokka emblematikus arca, amely számára kínos lenne. Idén január 10-én Gesztesi Károly és ügyvédje vendégeskedett a Mokkában, a színészt ugyanis jogerősen elítélték ittas vezetésért, két évre ugrott a jogsija. Akkor Pachmann Péterre bízták a kérdezősködést, bár a késve érkező Gesztesi a kamerák előtt üdvözölte sorstársát, Demcsákot. Neki – akkor még nem, azóta jogerősen – két évre vették el a jogsiját ittas vezetés miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089161_auto_resized.png
origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról