Celeb

Megírta a kórral folytatott harcát a karácsony előtt meghalt x-faktoros

Címkék
X-Faktor

Bors

Létrehozva: 2017.12.27.

Blogban írta ki magából fájdalmait, örömeit, lelki megpróbáltatásait és a gyilkos kórral vívott harcának részleteit a 2013-as X-Faktor középdöntőse, Karapándzsity Kristóf. A 23 éves énekest karácsony előtt győzte le a rák. Daganatos betegségét nem titkolta, tapasztalataival szeretett volna segíteni sorstársain, ezért vetette „papírra” kálváriáját. Kristóf őssejtterápiára várt, és pszichiáternél is megfordult, amikor mélypontra került.

– Sokszor és sokakat bántottam ebben az időben. Csak szavakkal. Olyasmikkel, amiknek nem szabadna elhangzaniuk. Hogy hagyjanak békén. Hagyjanak menni. Belefáradtam. El sem tudom képzelni, ezekkel mekkora sebeket ütöttem akkor. Talán jobb bele sem gondolni. Láttam sírni apámat, anyámat és a barátnőmet is. Borzasztó lelkiismeret-furdalás mardosott minden ilyen után – írta az egyik posztjában Kristóf, aki már az elején tudta, egy érzelmi hullámvasútra ül majd fel a betegség miatt. Alföldi Róbert a Facebookon emlékezett meg róla.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715730
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715730
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról