Celeb

Meghalt a Playboy-t alapító Hugh Hefner

Bors

Létrehozva: 2017.09.28.

91 évesen természetes halállal, otthonában hunyt el Hugh Hefner, a Playboy magazin alapítója. A hírt a családja jelentette be – írja a CNN.

Hugh Hefner 1926. április 9-én született. Chicagóban tanult, majd ezután a második világháború utolsó hónapjai alatt az amerikai hadseregnél szolgált. Később művészeti diplomát szerzett az illinoisi Egyetemen 1949-ben, már eközben, tanulóként kezdte kitalálni a Playboy témát. Első munkahelyén kartonokat nyomtatott, majd az Esquire-hez került szövegíróként. Az első Playboyt 1953 végén adták ki Marilyn Monroeval a címlapon, a magazin fénykorában havi 7 millió példányban kelt el. Lapját sosem tekintette szexmagazinnak, bár hírnevét elsősorban a meztelen "playmate"-ek nagy, színes fotóinak köszönheti. Nagy teret adott az interjúknak, leghíresebb megszólalói között ott volt Martin Luther King Jr, John Lennon és Fidel Castro is, szerzői között Norman Mailert és Ray Bradburyt is megtaláljuk.

Hefnernek több házassága volt, 4 gyermeke született. A médiában betöltött szerepe mellett hedonizmusáról is közismert lett, házas- és élettársai között lapja sok modellje tűnt fel. 1985-ös stroke-ja után visszavonult, de továbbra is a köztudatban maradt a Playboy-villában rendezett fényűző partijainak köszönhetően. Utoljára 2012-ben, 86 éves korában nősült meg, a nála majdnem hat évtizeddel fiatalabb Crystal Harrist vette feleségül.

„Sokaknak fog nagyon hiányozni” – idézte a BBC Cooper Hefnert, a lapalapító fiát, aki apját a „szólásszabadság, a polgári jogok és a szexuális szabadság” szószólójának nevezte.
    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136258_auto_resized.jpg
origo.hu

Dráma Sopron felett: villám csapott egy utasszállítóba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713405614
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137205_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139202_auto_resized.jpg
vg.hu

Traffipax: a rendőrség elmondta, hol számíthatunk sebességmérése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127323_auto_resized.jpg
life.hu

Mennyire emlékszel az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713405614
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138392_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy falatnyi kelet: Ázsiai street food fesztivált rendeznek Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713405614
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713405614
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713405614
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről